2020. november 26., Virág
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A fogyasztói jogok kiterjesztése állíthatja meg a hulladékcunamit

Egy friss tanulmány szerint globálisan 21 százalékkal nőtt az elektromos hulladék mennyisége az elmúlt öt évben. Az újrahasznosítás mértéke ugyanakkor például 2019-ben mindössze 17,4 százalék volt. A meghibásodott termékek szervizeltetésével sokat javíthatnánk a helyzeten.

Az elektromos hulladék mennyiségének visszaszorításához első lépés lehet a tudatos vásárlás és a vásárlói jogaink ismerete. Ha meghibásodik egy termék, mindenképp vigyük vissza a kereskedőhöz, főleg ha jótállási vagy szavatossági időn belül vagyunk – figyelmeztet a Hirado.hu.

2021. január elsejétől sávos jótállási időt vezetnek be: Tízezer és százezer forint közötti értékű termékeknél egy év lesz a jótállási idő, 101 ezertől 250 ezer forintig két év és 251 ezer forintnál drágább termékek esetében három év

– mondta el Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az M1 Kék bolygó című műsorában. A jótállási idő növelése támogatja a fenntarthatósági célokat is, azt, hogy a fogyasztók számára egy meghibásodott termék esetében a javítás legyen az elsődleges megoldás, ne egy új gép megvásárlása.

Magyarországon tavaly jelentősen nőtt az újrahasznosítás mértéke. Míg 2007-ben a hulladéknak csak a 24,6 százaléka, addig 2019-ben már a 65,3 százaléka került vissza a körforgásba. Az elektromos és elektronikai gépek az értékes komponensek mellett sokszor veszélyes anyagokat is tartalmaznak, ezért is fontos, hogy egy elromlott gép illegális hulladékként ne kerüljön ki a természetbe.

Újrahasznosításra váró elektromos hulladék Fotó: shutterstock.com

Az újrahasznosítás mind környezeti, mind gazdasági szempontból jó megoldás: gazdaságilag sokkal kisebb erőfeszítésbe kerül például az alumíniumhulladékot visszaforgatni és új terméket gyártani belőle, mint ha bauxitból először timföldet, aztán alumíniumot, majd  ötvözetet állítanának elő – mondta el Balika István, a Metalex 2001 Kft. elektronikai hulladék szakosztályának vezetője. Hozzátette: a vaskor óta a világon bányászott vas 60 százaléka, illetve az alumínium 70 százaléka még mindig forog a gazdaságban.

Neked ajánljuk
Cleaneco – a környezettudatos magyar mosószer Visszatér az üvegvisszaváltás Hányféle módon lehet egy épület zöldebb? A Porsche okkal bízhat a Taycan sikerében Ukrajnában is nagy sikerük van a napelemeknek
Tovább a forrásra: hirado.hu
Vissza
Hírfolyam