2021. július 27., Liliána, Olga
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A balatoni vendéglátóhelyek felkeresésével tehetünk a fecskék megóvásáért

A nyár beköszöntével a Balaton körül is éledezik a turizmus, megnyitottak a tóparti vendéglátóhelyek, és már a Balatoni Gasztrotérkép legfrissebb kiadása is megérkezett, ami idén a tudatos vásárlók számára is tartogat újdonságot.

Az immár fél évtizede megjelenő, a Balatont és vonzáskörzetét bemutató térkép idén számos újdonsággal bővült, miközben a megszokott módon applikáció formájában is elérhető – számolt be róla az Index.

Az 50 ezer példányban megjelenő idei kiadványban összesen 78 vendéglátóhelyről olvashatnak az érdeklődők. 

A szűrések között a gluténmentes, laktózmentes és húsmentes kínálatból is választhatunk, de rákereshetünk az éttermekhez közeli elektromos töltőállomásokra is.

A térképen szereplő vendéglátóhelyek közül közel harminc kínál majd kimondottan fenntartható alapanyagokból készített „Recharge” fogásokat a nyár folyamán. Ezek megvásárlásával a vendégek hozzájárulhatnak a környékbeli fecskék biztonságos élőhelyének megőrzéséhez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jóvoltából telepített fecskefészkek támogatásával.

Fotó: gasztroterkepek.hu
Neked ajánljuk
Egyre szívesebben vásárolunk helyi termékeket Nem igazán ismerik a csomagolások újrahasznosíthatóságával kapcsolatos jelöléseket a magyar vásárlók A ruhabérlés most még nem zöldmegoldás Éghajlatváltozást tűrő kukoricákat nemesít az ELTE Azonnal cselekednünk kéne, ha meg akarjuk menteni az óceánok élővilágát
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam