2021. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az arckrémek csomagolásai jól vizsgáztak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés során megvizsgált közel nyolcvanféle kozmetikumból eddig mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne.

A minisztérium szerint a „natúr”, „bio” vagy „vegán” megjelölések többnyire joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán. Az ITM közleménye arra is kitért, hogy egyre több környezet- és egészségtudatos vásárló részesíti előnyben a natúr- és biokozmetikai termékeket is, amelyekből a kereslethez igazodva folyamatosan szélesedő kínálat érhető el az üzletekben.

A „zöld” termékek iránti fogyasztói igény megnövekedése elvben magával vonhatná a környezetvédelemmel kapcsolatos túlzó, hamis, megtévesztő állítások elszaporodását.

A vállalkozások a május–júniusi ellenőrzés tapasztalatai szerint azonban szerencsére tisztességesen járnak el, az árucikkeik természetes összetevőire, környezetkímélő előállítására vonatkozó tájékoztatásuk valós.

Az ITM által elrendelt vizsgálatban a fogyasztóvédelmi hatóság a gyártótól, tanúsítótól bekérte az adott termék minősítő tanúsítványát vagy egyéb igazoló dokumentumát, áttekintette a tanúsítók honlapján közzétett információkat.

A vizsgált termékek közül 27 hazai gyártású. A gyártók és forgalmazók 75 termék esetében bemutatták az állításokat igazoló tanúsítványokat, két arckrémnél ez még folyamatban van. Egy esetben a címkén szereplő „bio” megjelölés nem biogazdálkodásból származó, hanem csak növényi eredetű összetevőket takart. A gyártó azonnal intézkedett a megtévesztő megnevezés pontosításáról.

Fotó: pxfuel.com

Mostanáig mindössze egyszer fordult elő, hogy a gyártó nem tudta dokumentumokkal alátámasztani az arckrém címkéjén szereplő állítást, amely szerint az 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazna. A termékek tételes listája a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el.

A zöld állítások ellenőrzése más termékcsoportokban is folytatódik: a minisztérium munkatársai szeptember végéig kutakodnak megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után, elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. 

Neked ajánljuk
Az amerikai kozmetikumok tocsognak a problémás, „örök életű” vegyületekben – készül az uniós szabályozás Lassan halad az energiahatékonysági címkék cseréje A tudatos fogyasztóvá nevelés érdekében pályázhatnak az iskolák Fizessenek többet a városi terepjárósok, mondja egy német polgármester Új akciótervvel küzd a műanyagszennyezés ellen Kína
Forrás:
Vissza
Hírfolyam