2021. augusztus 2., Lehel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Szabad egy körre? Elindult a Mol közösségi autómegosztó szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatás keretében 100 elektromos, valamint 200 benzinüzemű, kifejezetten városi közlekedésre tervezett márkájú gépkocsiból álló flottát helyez üzembe a társaság. A bevezető időszakban az érdeklődők percenként 33 forintért használhatják a járműveket.

A szolgáltatás lényege, hogy a jogosítvánnyal rendelkező felhasználó a regisztrációt követően autót foglalhat, majd a hozzá legközelebbi átvételi ponton – ezek parkolókban vagy parkolóházakban lesznek – igénybe veheti a szolgáltató gépkocsiját. Amennyiben elérte végcélját, fizethet, majd távozhat. 

A szolgáltatás nemcsak kényelmet, gyorsaságot biztosít, hanem a forgalom, a városokra jellemző zsúfoltság, a parkolási nehézségek enyhítésére is alkalmas, és a környezetre is jótékony hatással lehet – mondta Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója.

A Mol célja, hogy évente 100 darab gépjárművel bővítse a flottát – fokozatosan emelve az elektromos autók arányát –, s 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjessze a szolgáltatás működési területét.

A szolgáltatás webes vagy mobilalkalmazással történő regisztráció és az 5900 forintos egyszeri díj megfizetése után percenként 66 forintért vehető majd igénybe a rendszeres felhasználók számára, 990 forintos havi díj mellett.

Alkalmi felhasználók esetében nem lesz havi díj, viszont ők percenként 77 forintért autózhatnak majd. 

A 2018 február 25-ig tartó bevezető időszakban azonban az érdeklődők percenként 33 forintért használhatják a járműveket, miközben a regisztrációs díjat és a havi díjat a Mol elengedi.

A projekt része a Mol 2030-as stratégiájának. A Limóhoz szükséges fővárosi fejlesztések mellett a társaság európai uniós pályázat keretében, a NEXT-E konzorcium tagjaként nagy mennyiségű áram gyors felvételét biztosító elektromos töltőhálózatot épít ki a régióban.

Neked ajánljuk
Imádják a fővárosban közlekedők az új Bubit Ismét bővül a közösségi autózás Budapesten: Fiatokkal frissít a Share Now Egyszerűen az Adriára vagy a Fekete-tengerig: egységesen lehet fizetni az e-autók töltéséért a Molnál Borsod-Abaúj-Zemplén megye: javították az ivóvíz minőségét Az Ivindo Nemzeti Park is kinccsé vált
Tovább a forrásra: napi.hu
Vissza
Hírfolyam