2018. október 23., Gyöngyi
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Bringára fel! Átadták a Fertő–Balaton kerékpáros túraútvonalat

Átadták a Fertő–Balaton kerékpáros túraútvonalat, ahol olyan érdekességgel találkozhatnak a kerekezők, mint Celldömölkön a Vulkán-fürdő; a Ság-hegyi Látogatóközpont vagy a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű hévízi gyógytó.

„Gazdaságos módon, Ausztriához és Németországhoz hasonlóan, alacsony forgalmú utakat tábláztunk ki, több mint 130 kilométer hosszan. Viszonyításképpen: ha vadonatúj kerékpárutat építettünk volna, minden egyes kilométer költsége – a közbeszerzések alapján – a százmillió forintot is elérné. Idén még 650 kilométer kerékpárút vár kitáblázásra” – mondta Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, aki az avatóünnepségen szintén kerékpárra ült, hogy végigtekerje a 130 kilométeres távot.

Mint kiderült, a következő feladat a védett, tetővel ellátott pihenőhelyek kialakítása lesz, amelyeket az ígéret szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszíroz. 

Barcza Attila fideszes országgyűlési képviselő, Bognár Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója  a Fertőd–Celldömölk–Hévíz–Keszthely kerékpáros túraútvonal avatásán Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Fertő tó, valamint a Balaton körüli kerékpárutak összekötésének ötletgazdája, Kubinszky András soproni építész, a Fáber-egyesület elnöke a kisalfold.hu-nak beszélt a kezdeményezésről: 

„Munkám miatt rengeteget autózom, s gyakran letérek a főútról a gyér forgalmú mellékutakra. Ilyenkor számos kerékpárútvonal-ötlet jut az eszembe, hiszen a szabályozás szerint akkor lehet kerékpárutat kijelölni, ha az adott úton naponta kevesebb mint kétezer jármű halad át. Így vetődött fel a gondolat ennek a túraútvonalnak a létrehozására is. A projekt mellé állt Simon Zoltán, a Vas Megyei Kerékpárszövetség elnöke, valamint Tar László, a Nyugat-Balaton Tourinform Iroda ügyvezetője. Az elgondolás elnyerte a kormányzat támogatását is, hiszen így lehetővé válik a Fertő-partról a hazai és külföldi vendégkör becsatlakoztatása a Balaton körüli kerékpárúthoz. A szükséges – oda-vissza – kitáblázás 42 millió forintját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosította.”

Kubinszky András hozzátette, a túraútvonal további előnye, hogy a fertőszentmiklósi, celldömölki és keszthelyi vasútállomáson számos olyan személyvonat közlekedik, amely kerékpárokat is szállít.

Neked ajánljuk
Már nem kell sokat várnunk a Budapest–Balaton bringaútra Műanyaghulladékból készült a világ első okoskerékpárútja Bringára fel! Épülnek az újabb kerékpárutak Íme a napelem, amely a zord télnek is ellenáll Bloomberg: 2040-re 559 millió villanyautó lesz a világ útjain
Tovább a forrásra: kisalfold.hu
Vissza
Hírfolyam