2018. október 23., Gyöngyi
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Rekordrészvételt várnak az Európai Mobilitási Héten

Mostanáig 233 hazai önkormányzat, önkormányzati társaság regisztrált a 2002 óta folyamatosan megtartott Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap eseménysorozat nemzetközi honlapján. Sosem vállalkozott még ennyi hazai település az Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányához kapcsolódó rendezvények megszervezésére, az eddigi rekordot 214 helyszínnel 2016 tartotta. 

A 2002 óta zajló Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét. Tavaly mintegy 2500 európai önkormányzat csatlakozott a kampányhoz. Magyarország az elmúlt években több mint 200 helyhatósággal képviseltette magát, ezzel a részt vevő ötven ország közül rendre a harmadik helyen végez. 

Érdeklődők a járműforgalom elől lezárt Andrássy úton az Európai Mobilitási Hét első napján, 2017. szeptember 16-án Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Palkovics László tárcavezető döntése nyomán 2018-ban a tavalyi keretösszeget megkétszerezve, összesen 140 millió forint értékben biztosít egyedi támogatási lehetőséget a programsorozat eseményeihez. A vissza nem térítendő forrás az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz kapcsolódó tudás-élmény alapú programokra, vetélkedőkre, versenyekre fordítható. A július végi határidőig 262 helyi szervező jelezte támogatási igényét. 

A környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő eseménysorozatba 2018. szeptember 15-ig kapcsolódhatnak be a települések

http://www.mobilityweek.eu/ oldalon leadott regisztrációval. A rekorddöntés mértéke a következő másfél hónapban így minden bizonnyal még tovább nő majd.

Neked ajánljuk
Hazai virágok boltja Mit gyűjthetek szelektíven és mit nem? Fazékmustra: nem mindegy, miben fő az étel Íme a napelem, amely a zord télnek is ellenáll Bloomberg: 2040-re 559 millió villanyautó lesz a világ útjain
Tovább a forrásra: Magyar Hírlap
Vissza
Hírfolyam