2018. december 10., Judit
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

150 milliárd a hazai kerékpárutakra

Óriási összeget, mintegy 150 milliárd forintot fordítanak a hazai kerékpárutak fejlesztésére az elkövetkezendő 4 évben. Ha minden jól megy, néhány esztendő múlva jóval többen választják majd az emissziómentes közlekedés egyik legegészségesebb módját, a bringázást. 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hatalmasnak nevezte a fejlesztésekre fordítható összeget, azonban arra is felhívta a figyelmet, nem mindegy, hogyan költik el a pénzt.

Korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adat volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve két döntést hoztak: elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, valamint 19 helyen gépi berendezést telepítettek.

A fejlesztések után még többen kerékpározhatnak  Fotó: MTI/Jászai Csaba 

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy

4275 mérési óra alatt összesen 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel,

ami óriási szám. A gépi mérés megkülönbözteti a kerékpárosokat a gyalogosoktól, és a haladási irányokat, valamint az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, online követhetők – sorolta.

150 milliárd forintot fordítanak a kerékpárutak fejlesztésére az elkövetkezendő 4 évben – közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Neked ajánljuk
A bringások teljesen átalakíthatják a nagyvárosok közlekedését Jelentős árvízvédelmi fejlesztés indul Budapesten Otthonos ökotippek jövőépítőknek Reformok a hulladékszállításban 9 millióból indíthatnak startupot egyetemisták
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam