2019. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Meseszép kerékpárút épül a Garda-tónál

A bringázás szerelmeseinek minden bizonnyal felkerül a bakancslistájára az a 140 kilométer hosszú kerékpárút, amely a Garda-tó köré épül. A kivitelezés már elkezdődött, várhatóan 2-3 éven belül el is készül az út. 

A projekt különlegessége, hogy az utat direkt úgy tervezték, hogy kezdők és haladók is kényelmesen használhassák majd. Vannak kifejezett hegyi szakaszok, az extrémebb sport kedvelőinek. Néhány részen sziklák között, szakadékok mellett is gurulhatunk. Persze, alternatív útvonalakon kikerülhető a legtöbb „rémisztő” szakasz, de ha be merjük vállalni, nagyon érdemes, hisz a látvány felbecsülhetetlen.

Lehetőség lesz olykor szó szerint a víz fölött biciklizni, de ha valaki a kicsit kényelmesebb túrákat kedveli, vannak részek, melyeket hajóval is megtehetünk.

Mint kiderült,

a kerékpárút egyik célja egyebek mellett az, hogy egy teljesen új szemszögből láthassák a turisták a gyönyörű vidéket.

Kifejezetten úgy tervezték meg az utat, hogy úgy érezzék magukat a biciklisek, mintha lebegnének Olaszország legnagyobb tava fölött.

Neked ajánljuk
Még az idén elkészülhet a Győr–Balaton kerékpárút első üteme Még az idén elkészülhet a Győr–Balaton kerékpárút első üteme Életveszély a Strombolin: 200 kilométeres sebességgel zúdult le a vulkáni ár (videó) A világ több vezető cége tervezi csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Költséghatékony, kényelmes és környezetbarát megoldás – a menstruációs kehely
Tovább a forrásra: almaimotthona.hu
Vissza
Hírfolyam