2020. szeptember 27., Adalbert
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Villanytaxik álltak szolgálatba Pakson

Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat – közölte Kiss Péter, a Protheus Zrt. vezérigazgatója.

A napokban mintegy 30 millió forintért három gépjárművet szerzett be az önkormányzat, amelyeket egy-egy taxitársaság üzemeltet majd. A taxis cégekkel kötendő szerződés szerint a járművek bérleti díja a hagyományos meghajtású gépkocsik üzemanyagköltségének megfelelő összeg lesz – mondta Kiss Péter.

A 2014-ben indított projekt célja, hogy

Pakson a közösségi közlekedés mindegyik fajtája elektromos meghajtású járművekkel működjön, és ehhez a villamos energiát önellátó módon a város állítsa elő.

A projektbe több környékbeli önkormányzat – Szekszárd, Tolna, Dunaföldvár – is bekapcsolódott. A térségben 50-100 elektromos jármű forgalomba állítását tervezik a következő két évben.

Magyarországon is egyre több a villanytaxi Fotó: MTI/Marjai János

Kiss Péter az eddig megvalósult fejlesztések között megemlítette, hogy két, kétszer 22 kilowattos elektromos töltőpontot hoztak létre Pakson, az e-járművek kiszolgálásához a továbbiakban több mint húsz töltőállomásra lesz szükség.

Néhány héten belül lezárul a paksi önkormányzat 8 plusz 2 elektromos autóbusz beszerzésére vonatkozó pályázata is.

Ezzel a településen teljesen kiváltják majd a dízel meghajtású autóbuszokat.

A projekt része egy 3 megawatt teljesítményű napelempark és egy 11 megawatt kapacitású energiatároló, amelyek tervezési szakaszban vannak.

A paksi önkormányzat elsőként állapodott meg az áramszolgáltatóval egy okoshálózat létrehozásáról. Ez azt jelenti, hogy az épületek tetejére telepített napelemek és önkormányzati naperőművek által termelt áramot az E.on hálózatán keresztül továbbítani lehet az önkormányzati ingatlanokhoz, így a térségi települések kölcsönösen el tudják látni egymást elektromos árammal.

Neked ajánljuk
Átadták Hajdúszoboszló első villámtöltőjét Az amerikaiak zömét kevésbé érdekli a közlekedés károsanyag-kibocsátása Távoli példa bizonyítja: egy jól megtervezett otthon a természettel és a lakók igényeivel is összhangban lehet Nem elégségesek az unió klímavédelmi erőfeszítései? Videó: a sok víz drámája Kínában
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam