2021. szeptember 27., Adalbert
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Extreme E: ralilegenda erősíti Hamilton villanyautós csapatát

Sébastien Loeb lesz az X44 csapat férfi versenypilótája az Extreme E tisztán elektromos versenysorozatban – jelentette be az FIA. A csapat alapítója és vezetője Lewis Hamilton lesz, így a világ egyik legismertebb ralibajnoka, valamint a hétszeres Formula–1-es világbajnok közösen vág neki a 2021-ban induló off-road szériának.

Huszonnégy éves pályafutása során Loeb 79 futamgyőzelmet és 9 ralivilágbajnoki címet gyűjtött be, ezzel minden idők legsikeresebb WRC-pilótájaként színesíti majd az Extreme E mezőnyét. Csapattársa Cristina Gutiérrez lesz, aki legelső spanyol női pilótaként teljesítette a Dakart az autók kategóriájában – írja a villanyautosok.hu.

Fotó: autosport.com

Az Odyssey 21 terepjárókat megkapták a csapatok, így már mindkét pilótának lehetősége volt megismerkedni a 400 kW teljesítményű terepmasinával a Donington Park Circuit off-road részein.

Az első összecsapásra március 20–21-én kerül sor Szaúd-Arábia homokdűnéi között, ezt követően májusban a szenegáli tengerpart fogadja a versenyzőket, majd augusztusban a grönlandi jégtakarón, októberben a brazil esőerdőben, decemberben pedig az argentin gleccserek mellett mérik össze tudásukat a versenyzők.

Neked ajánljuk
3 év, 40 ezer kilométer villanyautóval Magyarországon Európai Mobilitási Hét: kedvezményt ad a zöld rendszámosoknak a miskolctapolcai élményfürdő Sorozatgyártásra kész az ultrarcuki elektromos minijármű Nádirigókat tanulmányozhatunk Tiszakécskén Saját napot kapott az évben az ökológiai gazdálkodás
Tovább a forrásra: villanyautosok.hu
Vissza
Hírfolyam