2021. szeptember 21., Máté, Mirella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egyre több utas viszi magával a biciklijét a vonaton

Közleményben számolt be róla a MÁV, hogy 2020-ban radikálisan megemelkedett a kerékpárjukkal együtt vonatra szállók száma, és ez a tendencia idén is kitart. A vasúti társaság igyekszik a biciklisták partnere lenni a változásban, egyúttal arra kéri őket, hogy mindig tájékozódjanak indulás előtt.

Az MTI-hez eljuttatott, valamint a MÁV-Volán-csoport honlapján is közreadott közlemény szerint a 2020-ban mért számok még a járványhelyzet és a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére is 35 százalékkal meghaladták a 2019-es adatokat, tavaly május 9-ig több mint 155 ezren vásároltak kerékpárjegyet.

A legutóbbi hétvégén közel 10 ezren utaztak a biciklijükkel a vonaton, ami a háromszorosa a 2019-es, azonos hétvégi adatoknak.

A MÁV-Start a közlemény szerint elkötelezett az ügy mellett, és jó partner kíván lenni a kerékpárszállításban, éppen ezért a tavasztól őszig tartó bringás szezonban a lehetőségekhez és adottságokhoz mérten bővíteni fogja bicikliszállítási kapacitását.

Kerékpárral útra kelők a Déli pályaudvaron, 2021. május 9-én Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

A vasúti szolgáltató ugyanakkor arra kéri kerékpáros utasait, hogy ők is mindenképpen tájékozódjanak előre a kerékpárszállítással kapcsolatos információkról az erre a célra létrehozott aloldalon, itt ugyanis a menetrendek mellett a jegyváltásról, az e-biciklik szállítási feltételeiről, a kerékpáros túrajegyekről, a szállításra alkalmas járműtípusokról és a főbb bringás úti célokról is részletes tájékoztatást találnak.

Bizonyos járműtípusokon, például a modern, alacsony padlós vasúti kocsikon lehetetlen bővíteni a biciklis férőhelyek számát – részletezi a vállalat a helyzetet.

A népszerűbb biciklis túrahelyekre azonban olyan, nagy befogadóképességű kocsival kiegészített vonatok is közlekednek, amelyek akár 32-36 kerékpárt is képesek biztonságosan elszállítani.

Inkább ez utóbbiakat érdemes választani egyéni vagy csoportos biciklitúrák során – tanácsolja a MÁV.

Neked ajánljuk
Szeptember közepétől fizetnek, akik széthagyják a Mol Bubikat Fejlesztik a BKK Futár alkalmazást A klímaváltozás gyorsíthatja fel a vonatközlekedés fejlődését A klímaváltozás növeli a súlyos aszályok gyakoriságát Európában Egy estére akár biokutatók is lehetünk
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam