2021. október 19., Nándor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kismotor vagy bicikli – Hogyan kell majd közlekedniük az e-rollerezőknek?

Elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van az a komplex KRESZ-módosítási csomag, amely többek között az elektromos rollerek problémáját is megoldja majd, nyilatkozta a telex.hu hírportálnak Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Azért fontos, hogy kiderüljön, segédmotoros kerékpárnak vagy kerékpárnak számít-e a Magyarországon is egyre népszerűbb e-roller, mert a segédmotoros kerékpár nem közlekedhet kerékpárúton, vezetéséhez jogosítvány kell, bukósisakot kell rajta viselni, ráadásul indexszel és féklámpával kell felszerelni – hangsúlyozza a telex.hu cikke.

A lapnak Kunhalmi Zoltán közlekedési szakértő, a KRESZ-módosítás egyik kidolgozója elmondta, hogy a javaslatban jelenleg három definíciója van az e-rollernek.

A motoros roller legalább kétkerekű, egy tengelyén kormányozott, a rajta állva utazó egyetlen személyt szállítani képes, legfeljebb 4 kilowatt teljesítményű motorral meghajtott jármű. Ezen belül:

  • kis teljesítményű motoros roller az, amit legfeljebb 350 watt teljesítményű motor hajt, és sík úton önerejéből 25 kilométer per órás sebességnél gyorsabban haladni nem képes;
  • nagy teljesítményű motoros roller pedig minden olyan motoros roller, amely nem számít kis teljesítményűnek.
Férfi elektromos rolleren a Baross utcában, Budapesten, a 2020. évi márciusi hóesésben Fotó: MTI/Mónus Márton

A kis teljesítményű motoros rollerre a kerékpáros közlekedés szabályai vonatkoznának, bizonyos eltérésekkel, mint például:

  • a rolleren nem szabadna utast szállítani;
  • a legnagyobb megengedett sebesség egységesen 25 kilométer per óra lenne. 

A nagy teljesítményű motoros roller a segédmotoros kerékpárra vonatkozó szabályokat örökölné, de:

  • ezen sem lehetne utast szállítani;
  • a vezetése a 16. életév betöltéséhez lenne kötve.

További részletek a telex.hu cikkében ide kattintva olvashatók.

Neked ajánljuk
Egykor szinte Velence, ma Budapest, méghozzá két keréken Annyian vennének biciklit, hogy új márkák is megjelentek a hazai piacon A nagyvárosokban a dugók miatt a leggyorsabb közlekedési eszköz a bicikli Hol a helyük a kiürült patronoknak? A tengerfenék makraméba öltött szépsége
Tovább a forrásra: telex.hu
Vissza
Hírfolyam