2021. november 29., Taksony
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Rekord biciklis forgalom a Tisza-tónál

2021 első nyolc hónapjában 70 679 kerékpáros gurult át Kiskörénél a duzzasztón, ami 244-gyel több, mint a 2020-as rekordév teljes forgalma. Tehát már augusztus 31-ig megdőlt az éves rekord, azonban idén több havi csúcs is született – adta hírül a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a honlapján.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, azaz a Kötivizig Kiskörei Szakaszmérnöksége 2008 óta kíséri figyelemmel a Tisza-tó duzzasztóművén áthaladó kerékpáros-forgalmat.

Adataik szerint az idén eddig több havi csúcs is született: februárban, a három nyári hónapban, valamint szeptemberben is több bringás hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, mint a korábbi évek ugyanezen időszakaiban 

áll a szűkszavú közleményben.

Októberben ugyan pont nem dőlt meg a rekord, de még az ebben a hónapban számlált 3562 kerékpáros is a második legjobb 10. havi forgalmat jelenti 2008 óta, a rekordot 2020 októbere tartja 4896 biciklissel.

2021 első tíz hónapjában összesen 87 344 biciklis gurult át a duzzasztón, ami 16 909-cel haladja meg a 2020-as rekordév forgalmát. 

Népszerű a Tisza-tavi kerékpárút Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

A kiskörei üzemi hídon áthaladó kerékpárosok számának alakulása évente:

  • 2008-ban 6800 fő (nem teljes évi adat)
  • 2009-ben 12 167 fő
  • 2010-ben 6691 fő (árvizes év)
  • 2011-ben 11 214 fő
  • 2012-ben 18 355 fő
  • 2013-ban 16 143 fő (árvizes év)
  • 2014-ben 16 162 fő
  • 2015-ben 19 342 fő
  • 2016-ban 20 540 fő
  • 2017-ben 30 884 fő
  • 2018-ban 56 959 fő
  • 2019-ben 49 428 fő
  • 2020-ban 70 435 fő
  • 2021-ben 87 344 fő (nem teljes évi adat)

Az adatokban azok a biciklisták szerepelnek, akik áthajtottak a vízlépcsőn. Tehát azok, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre, vagy Kisköréről Poroszlóra, nincsenek benne, a tókerülők viszont igen – hívták fel rá a figyelmet a szakemberek.

Neked ajánljuk
Hogyan lett Hollandia biciklis nagyhatalom? Light Friday: közlekedésbiztonsági akció a rendőrség szervezésében Javul az árvízbiztonság a Közép-Tisza térségében Jól áll a madárvédelem és az áramszolgáltatók összefogása Százezreket fenyegetnek a súlyos áradások következményei Dél-Szudánban
Tovább a forrásra: kotivizig.hu
Vissza
Hírfolyam