2021. november 27., Virgil
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kerékpáros fejlesztés Mezőhegyesen

Uniós támogatásból épül 10 kilométeres kerékpárút a Békés megyei Mezőhegyesen. A bicikliút építése mellett egy körforgalmat is kialakítanak a település közigazgatási területén. A beruházás három szakaszra tagolódik majd, a tervek elkészíttetése után két részben fognak zajlani az építkezések.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a település eredetileg bruttó 2,1 milliárd forintot nyert el, amelyet ki kellett egészíteni további 300 millió forinttal. A projekthez megkapták a többlettámogatást is – részletezte az MTI a beruházás pénzügyi hátterét a Békés megyei önkormányzat közleménye alapján.

A Centrál Szálló 2012-ben megújult műemléki épülete Mezőhegyesen Fotó: MTI Fotó/Rosta Tibor

A kiviteli tervek elkészíttetésére 90 napja lesz a településnek a szerződés életbelépése után. A beruházás első részére, azaz a 4427-es út melletti építkezésekre 180 nap, a második részére, azaz a 4434-es és a 4444-es út melletti munkálatokra és a körforgalom kivitelezésére 360 nap áll majd rendelkezésre.

A közbeszerzésen nyertes Békés megyei Bólem Építőipari Kft. lesz felelős a kerékpárút és a körforgalom megépítéséért.

Neked ajánljuk
Futókört kap a veszprémi Jutasi úti lakótelep Hogyan lehet még jobb vonattal utazni? A siker titka vidéken, 1. rész - A zánkai Gyógynövény-völgy (videó) Elválnak a felmelegedés miatt a hűségükről ismert albatroszpárok? (videóval) Új eszköz segíti a természet helyreállításán fáradozókat
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam