2022. július 3., Kornél, Soma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Vörös szőnyeget a gyalogosok lábai elé

Három bécsi kerület készített átfogó fejlesztési tervet a gyaloglás ösztönzésére, három további kerület pedig már dolgozik a saját tervén. „A gyaloglás egészséges és klímabarát, így vörös szőnyeget azoknak, akik gyalog járnak!” – mondta Ulli Sima közlekedési tanácsnok az ügy kapcsán.

Az osztrák főváros 7., 8. és 16. kerülete átfogó fejlesztési tervet dolgozott ki a gyaloglás ösztönzésére. Részletes térképek készültek például arról, hogy hol túl keskeny a járda, hol kellene gyalogátkelőhely, vagy hova lenne jó fákat ültetni.

A tervek elkészítésében és az állami pályázat benyújtásában Bécs illetékes ügyosztályai, valamint a Mobilitási Ügynökség segítették a kerületeket – adott hírt róla a Bécs városát képviselő Eurocomm-PR.

Az első projekteket már 2022-ben megvalósítják, így például Neubauban (7. kerület) gyalogoszónákat jelölnek ki, szabadtéri nappalikká alakítják az utcák egy-egy szakaszát, fákat ültetnek, biztonságosabbá teszik a gyerekek számára az iskolába járást, valamint kampányt indítanak áruszállító teherautók járdán parkolása ellen.

Gyalogosok szelnek át egy utat Bécsben 2018-ban Fotó: Jacek Dylag fotója az Unsplash-en

Josefstadtban (8. kerület), a Pfeilgassén található iskolakomplexum előtt zöldterületté alakítják az aszfaltozott parkolót, és utcabútorokkal, szökőkúttal, sok új fával dobják majd fel a helyszínt. Ezenkívül még idén kizöldítenek két további utcát is.

Bécs 16. kerülete, Ottakring idén a Grubergassén található iskola előtti teret alakítja át teljesen autómentessé, emellett a gyerekek biztonsága érdekében beláthatóbbá teszik a kereszteződéseket.

A kerületek gyalogosbarát fejlesztési terve kiegészíti Bécsnek azt a törekvését, hogy visszaadják a várost az embereknek. Három további kerület – Favoriten, Meidling és Rudolfsheim-Fünfhaus – még az idén elkészíti a maga gyalogosbarát fejlesztési tervét 

– hangsúlyozza az Eurocomm-PR. 

Neked ajánljuk
Külön lejátszási listája lett minden metróvonalnak a Spotifyon Bécsben Elindult a menetrendi városnéző villamos Budapesten Az Olymp Cars vadonatúj szereplő az elektromos autók piacán Péntek Csaba: A hamburgered ára Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre
Tovább a forrásra: eurocommpr.at
Vissza
Hírfolyam