2019. július 20., Illés
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Gondolta volna? 50 évre elegendő áramot nyerhetnénk ki egy-egy tájfunból

Nagyobb, hatékonyabb, modernebb – a szakértők szerint generációs ugrás jön a szélerőműveknél. A 2030-as évekre vizionált álmok hamarabb valóra válhatnak, mint gondolnánk. Az innovatív szélerőművek sorában egy olyan monstrum is helyet kap, amely egy-egy tájfunból 50 évre elegendő áramot termelhet. 

Az amerikai GE 400 millió dollárt forgat be gigaszélerőmű-prototípusának kifejlesztésébe; ha a 12 megawattos Haliade-X 2021-re gyártáséretté válik, olyan magas lesz (260 méter), és olyan óriási (107 méteres) lapátokat forgat majd, hogy minden tornyot külön-külön jelölni kell a repülési térképeken. Cserébe, ha például az Északi-tengeren munkába állítanak egyet, az évente 16 ezer német háztartásénak megfelelő energiaszükségletet fedezhet, ami 45 százalékkal több a jelenlegi legnagyobb offshore (nem szárazföldön lévő) szélerőművek kapacitásánál.

De befejezéséhez érkezett a japán Atsushi Shimizu tájfunra tervezett, függőleges tengelyű, extramasszív turbinája, illetve a tesztturbinapark építése, melyről a szakemberek úgy tartják, hogy

egy-egy tájfunt megzabolázva akár 50 évre elegendő energiát is képes lehet begyűjteni.

Már „csak” az energia tárolását kellene megoldani. Ugyancsak a pilot végére ért a németországi Felső-Pfalzban a GE és a Max Bögl Wind AG szél plusz víz hibrid erőművének építése, mely azt hivatott demonstrálni, hogy a két módszer együttes használata lehetővé teszi az egyenletesebb energiabetáplálást a hálózatba. Az alaszkai Fairbanks mellett évek óta tesztelt, óriási héliumlufiba tervezett, 300-400 méter magasra is felereszthető – s így a földközelinél akár nyolcszor erősebb szélben működő – lebegő szélerőmű létjogosultságát is egyre kevésbé lehet kétségbe vonni.

Közben pedig a spanyol Vortex lapát nélküli, óriási szalmaszálra hasonlító, akár háztetőre szerelhető olcsó spirálturbinája is szériaérett. Egy lépéssel még előrébb jár a holland Vetar, mely egyenesen a „zöld okosvárosoknak” ajánlja új generációs HAWT turbináját. A könnyen mobilizálható, városi környezetben is használható, egy kisebb társasház igényeit kiszolgálni képes 15 kW-os szélturbina legfeljebb 3,6 méteres lapátátmérővel dolgozik – viszont két rotorral. Ezek ellentétes irányban forognak, aminek köszönhetően meglepően halkan működnek. Ráadásul a rendszer madár- és denevérbarát is.

Neked ajánljuk
A britek is szívesen váltanának megújulóra A britek is szívesen váltanának megújulóra Megújuló energia otthonra? Nem csak a napelemek léteznek! Budapesten egyre nagyobb teret nyer magának a távhő Tudja, mennyi mindenre jó az erdei szederlevél?
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam