2020. október 30., Alfonz
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A kávé lehet az új üzemanyag?

Egy korábbi kutatás szerint naponta 2 milliárd csésze kávét iszunk, amelyből 6 millió tonna kávézacc keletkezik mindennap. Ez pedig a hulladéklerakóban a bomlásakor üvegházhatású gázokat bocsát ki. Egy brit cég szerint azonban a kávézaccnak nem a szemétben kellene végeznie.

A kávéfogyasztás nemcsak egyszer használatos és eldobható kávéspohárral jár, hanem rengeteg kávézaccal is. 

Fotó: Shutterstock

A Bio-bean évi 7 ezer tonna kávézaccból készít üzemanyagot

– adta hírül a CNN nyomán a hvg.hu. A brit cég 2017-ben már kifejlesztett egy kávéalapú üzemanyagot, amellyel el is kezdték tankolni a londoni buszokat, azonban akkor gazdaságilag még nem érte meg a benzint kávézaccra cserélni.

Pedig a cég számításai szerint 80 százalékkal kisebb kibocsátással jár, ha üzemanyag készül a kávézaccból, mintha a hulladéklerakóban kötne ki.

Fotó: Shutterstock

Mint kiderült,a Bio-bean fűtőanyagot is készít kávézaccból, amely a cég igazgatója szerint 20 százalékkal melegebben és tovább ég, mint a farönkök, és ipari bojlerek és üvegházak fűtésére is alkalmas. Ezúttal hátha sikerül a nagy áttörés...

Neked ajánljuk
Biogáz lett a lejárt sörből 2025-re elkészülhet a világ első fúziós reaktora A hibrid autókat is betiltja Kalifornia A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem (videó) Vízenergiával „tankolják” az elektromos hajókat a Niagaránál
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam