2021. január 20., Fábián, Sebestyén
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Fontos napelemes problémát oldottak meg

A napelemeknél gyakori hibaként jelennek meg a repedések, amelyek a cellák forrasztás során keletkező sérülései miatt alakulnak ki. A Wolverhamptoni Egyetem kutatói erre a problémára kerestek megoldást.

Az intézmény szakemberei megvizsgálták, hogy a különböző paraméterek változtatása a csatlakoztatás folyamatában hogyan érinti a repedések kialakulását. Sok más mellett különböző vastagságú forrasztást, szalagszélességet, ezüst- és rézvastagságot vettek figyelembe. Eredményeiket „Repedések kialakulásának kezdete és növekedése a napelemes modul összekapcsolásnál“ címmel publikálták.

A csoport arra a megállapításra jutott, hogy az elülső oldalon (ezüst) lévő repedések gyorsabban nőnek, mint a hátsó oldalon (réz) lévők, és hogy a vastagabb ezüst- vagy rézforrasztás-bevonatok, sőt a szélesebb cella-összekapcsolások is a repedések nagyobb arányú növekedéséhez vezetnek.

Fotó: Shutterstock

A kutatók szerint eredményeik hozzájárulhatnak a modulok hosszú távú megbízhatóságának előrejelzését szolgáló módszerek kidolgozásához, egyúttal azt is igazolják, hogy szükség van a cellák összekapcsolását szolgáló folyamatok felülvizsgálatára.

Neked ajánljuk
Napelemmel az elsivatagosodás ellen? Már épül a világ legnagyobb hordozható napelemfarmja Jövőre is megéri napelemre váltani A metánkibocsátás vizsgálatával támogatja a klímavédelmi erőfeszítéseket a SpaceX 8 autó villámtölthető egyszerre a MOL Plugee balatonlellei töltőin
Tovább a forrásra: tisztajovo.hu
Vissza
Hírfolyam