2021. október 22., Előd
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mélyfúrások a Mecsekben: Hova kerüljön a nukleáris hulladék?

Már az 1980-as években gondoltak rá a szakemberek, hogy a bodai agyagkő vastagsága, kiváló vízzáró tulajdonsága és szilárdsága révén alkalmas lehet mélységi geológiai tároló kialakítására. Először egy felszín alatti kutatóvágatban vizsgálódtak, majd felszíni geofizikai mérésekre került sor.

A mostani kutatási fázisban a Mecsekérc Zrt. mélyfúrásokat végez. A kifúrt kőzetmag részletes vizsgálata és a fúrólyukban végzett mérések alapján ismerhetők meg a befogadó kőzet tulajdonságai.

A Kővágószőlősről Hetvehelyre vezető műút mellett, Boda külterületén egy nagyjából 845 méteres fúrólyuk (BAF-3) mélyítése fejeződött be nemrég, ezzel párhuzamosan egy 1600 méteresé (BAF-3A) kezdődött meg ugyanott. A harmadik kutatófúrás (BAF-4) Bükkösdön, Egéd közelében zajlik, ennek 800 méter a tervezett mélysége – tudhatjuk meg a projektért felelős Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) honlapján megjelent közleményből.

A fúrásokat nagy teljesítményű fúrógéppel mélyítik. Az ipari gyémántszemcséket tartalmazó fúrókorona „ledarálja” a mag körül a kőzetet, a darálékot tiszta öblítővíz távolítja el. A cél, hogy a fúrómagok épségben kerüljenek felszínre, és hogy a fúrólyuk megfelelően stabil maradjon a tervezett helyszíni vizsgálatokhoz.

A fúrómagminta-raktár Fotó: RHK

A március elején befejezett BAF-3 fúrólyuknál végzett eddigi mérések igazolták, hogy az agyagkő vízzárósága meghaladja a legjobb minőségű tetőcserépét, törések csak elvétve fordulnak elő benne, és azok vízvezető képessége alacsony. Az április elején megkezdett BAF-3A fúrás fogja feltárni a bodai agyagkő alsó, szintén több száz méter vastag részét. A BAF-4 fúrás pedig közvetlenül az agyagkő felszíni kibukkanásáról indult, és várhatóan 750 méterig halad benne.

A fúrások után a szakemberek mindhárom fúrólyukba a felszín alatti repedésvizek nyomásának hosszú távú megfigyelésére alkalmas speciális észlelőrendszert telepítenek.

A fúrási és helyszíni mérési program 2021 októberéig tart, és hosszabb laboratóriumi munka követi.

A bodai agyagkő elterjedésének és elhelyezkedésének megismerésére az RHK további geofizikai méréseket és kutatófúrásokat tervez. Ha jól haladnak, még akkor is több mint 10 év múlva lehet csak először megalapozottan nyilatkozni a telephely esetleges alkalmasságáról.

Neked ajánljuk
Mini szélturbináké a jövő? Naperőmű csak energiatárolóval? Jönnek a Xiaomi elektromos autói A klímaváltozás nem veszélyezteti az emberiség jóllétét? A tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység felelős a klímaváltozásért
Tovább a forrásra: rhk.hu
Vissza
Hírfolyam