2018. december 12., Gabriella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Repülő taxit fejleszt az Uber és a NASA

Pilóta nélküli, repülő taxit fejleszt az Uber és a NASA. A tervek szerint a tesztrepüléseket már 2020-ban elkezdik, a 2028-as olimpiára akár már taxidrónnal is utazhatunk. A nem mindennapi ötletet a lisszaboni technológiai kiállításon jelentették be. Az ötletgazdák a repülő taxit Dallasban és Dubajban is elérhetővé akarják tenni.

A tervek szerint a 2028-as olimpiára már taxidrónnal is elmehetünk Forrás: YouTube

 „Az emberek közlekedése, az áruszállítás bővülése azt jelzi, hogy a következő években egyre súlyosabb problémákat okoz a városi forgalom növekedése. Forradalmi innovációra van szükség. Ezt kínáljuk mi” – fogalmazott Jeff Holden, az Uber termékigazgatója, aki kiemelte: a városi mobilitást tekintik elsődleges küldetésüknek.  

Az tervek szerint a pilóta nélküli drónok tisztán elektromos árammal fognak üzemelni. Az Uber vezetője, Mathias Thomsen elmondta, hogy „a repülő autó – mint a Szárnyas fejvadászban – nem feltétlenül tesz jót a városi légi mobilitásnak, de egy új közlekedési rendszer épülhet ki, és a helikopter evolúciója folytán egy annál jobb légi eszköz készülhet el.”

A tesztrepüléseket már 2020-ban Los Angelesben elkezdik, a 2028-as olimpiáig pedig  beindítanák a szolgáltatást.

Neked ajánljuk
Döbbenetes mértékű az aranyért folytatott perui esőerdőirtás Fluoridból készülhet a jövő aksija Az üzemanyag, amely kivonja a szén-dioxidot a levegőből 7500 tonna: már az űr is tele van szeméttel Pályázat innovatív, energiatudatosságra fókuszáló ötletekre
Tovább a forrásra: euronews.com
Vissza
Hírfolyam