2018. október 18., Lukács
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A Tesla szupertöltő-állomásokat telepít Magyarországra

A külügyminiszter a San Francisco-öböl környékére látogatott, ahol a Tesla üzletfejlesztési és a jogi kérdések igazgatójával tárgyalt. Szijjártó Péter kiemelte: a cél az,  hogy Magyarország felkerüljön arra a térképre, amely a Tesla-vezetők fejében van. Az elektromos autók gyártásában élenjáró vállalat úgy döntött, hogy 2018 végéig két szupertöltő-állomást hoz létre Magyarországon.

A külügyminiszter az üzletfejlesztési igazgatóval és a jogi kérdések igazgatójával tárgyalt a napokban a Tesla gyárában, Fremontban. A tárcavezető hangsúlyozta, az új korszakban az elektromobilitás és az önmagukat vezető járművek jelentik a fókuszát az autóiparnak, és ez különös kihívások elé állítja Magyarországot is, mivel ipari kibocsátásának 29,5 százaléka az autóiparból származik. Ezért a gazdaság jövőbeni sikere szempontjából alapvetően meghatározó, hogy ebben az új autóipari világkorszakban Magyarország sikeres tud-e lenni – tette hozzá.

Szijjártó Péter átadja a Tesla európai terveinek magyarországi megvalósítására ösztönző „Bring Tesla Gigafactory Europe to Hungary” kezdeményezés keretében összegyűlt gyerekrajzokból készült montázst Todd A. Maron vezető tanácsosnak  Fotó: MTI/KKM

„Ez pedig azon múlik, hogy milyen együttműködést tudunk kialakítani azon autóipari vállalatokkal, amelyek az új korszak meghatározó szereplői lesznek” – mondta a miniszter. Minden vitán felül áll szerinte, hogy a Tesla lesz az egyik meghatározó szereplője ennek a korszaknak mind az önmagukat vezető autók, mind az elektromobilitás tekintetében.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, s a Teslánál kifejezetten pozitívan értékelték a kutatás-fejlesztéshez és a beruházásokhoz adott adókedvezményeket, az alacsony adómértékeket, és azt, hogy Magyarország volt az első ország Közép-Európában, amely elektromobilitási stratégiát fogadott el. Magyarországon van a közép-európai országok közül a legtöbb (403) elektromosautó-töltő, és a kormányzati program keretében 2019-re háromezernél is többre nő a számuk. A költségvetés támogatást ad az elektromos autók vásárlásához, a zöld rendszámmal pedig több kedvezmény is jár – mondta.

Szijjártó Péter szerint ezeket a tényeket, Magyarország autóiparra helyezett hangsúlyát a Tesla kifejezetten pozitívan fogadta.

A cég úgy döntött, hogy két szupertöltő-állomást hoz létre Magyarországon a következő esztendő végéig, egyet Győrben, egyet pedig Nagykanizsán.

Ezeknek azért van komoly jelentőségük, mert ilyenek jelenleg csak Európának a nyugati és északi felében működnek – jegyezte meg.

„Közép-Európában az elsők között lehetünk, Tesla szupertöltő-állomások jönnek létre, amelyek nyilván új dimenziót jelentenek majd a vállalat és Magyarország kapcsolatában. Azt mindenképpen sikerült elérnünk, hogy a Tesla vezetői látják, Magyarország az autóipart kiemelten kezeli, az ország az autóipar egyik zászlóshajója Európában" – hangsúlyozta a külügyminiszter. 

Neked ajánljuk
Az örök késők megmentője? Indiában debütál Elon Musk emberi csőpostája Elektromos kisteherautó lesz a Tesla következő nagy dobása Jó biznisz a Tesla akkutelepe Az EB és Bill Gates tiszta energiákkal foglalkozó befektetési alapot hozott létre Aszály: nemcsak az Ínség-szikla, hanem egy második világháborúban elsüllyedt hajó is felszínre került
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam