2018. október 17., Hedvig
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Rönkszállító léghajókkal újítanának az erdőgazdálkodásban

Teherszállító léghajót fejleszt egy francia cég, kínai támogatással: a fejlesztők elképzelése szerint a levegőbe emelkedése után, kikötés, azaz kipányvázás nélkül látná el feladatát a Flying Whale, azaz Repülő Bálna névre keresztelt léghajó, elsősorban az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó teherszállításban.

A Bloomberg beszámolója szerint a Flying Whales nevű, viszonylag új francia cég 2021-re ígéri teherszállító léghajójuk prototípusának levegőbe emelkedését, melyet Kínában gyártanak majd, s amely várhatóan mintegy 500 láb (152 méter) hosszú lesz, és akár 60 tonnát is képes lesz szállítani. Stratégiai döntés volt, hogy kifejezetten a faszállítási feladatokra fókuszáljanak teherléghajójukkal. Úgy vélik, a rönkök szállítása ily módon nemcsak gazdaságos, de környezetbarát is.

A Repülő Bálna hosszabb, mint egy Boeing 747-es. Héliumos rekeszeket alakítottak ki rajta, ezek révén emelkedik a magasba, nem pedig belső gáznyomással, ezért technikailag léghajónak számít. Kisebb méretű, kiegészítő funkciójú, környezetbarát dízel- vagy elektromos motorral ellátható a jármű.

Nem ez az első kísérlet hibrid léghajó építésére, a képen az Airlander 10 látható, amely a világ jelenlegi legnagyobb légi járművének számít
Neked ajánljuk
Az utak királya: elkészült a vízgőzös csőrös Kerékpárabroncs pitypangból? Európa erdeinek több mint fele eltűnt az elmúlt hatezer évben A kormányzat is támogatja a klímavédelem ügyét Hamarosan felépül Európa legnagyobb kétoldalú napelemes létesítménye is
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam