2019. január 24., Timót
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Már tesztelik a magyar tervezésű Volkswagent, a jövő elektromos népautóját

A 2019-ben gyártásba kerülő ID egy töltéssel akár 550 kilométert is megtehet, de nem lesz drágább, mint egy jól felszerelt dízel Golf. A rendeléseknél a vevőknek csak ki kell választaniuk a modellt, a hatótávolságot (vagyis az akku méretét), a színt, a felszereltséget és a különböző szolgáltatásokat.

A Volkswagen mérföldkőnek tekintett autójának

karosszériáját két magyar formatervezőnek, Fogarasi-Benkő Lászlónak és Száz Ákosnak köszönhetjük.  

Száz Ákos és Fogarasi-Benkő László formatervezők az általuk tervezett ID koncepcióautó mellett a 2016-os Párizsi Autószalonon Fotó: Gulyás Péter

Fogarasi-Benkő elárulta, hogy a 2016-os tanulmányverzióhoz képest nem sokat fog változni a dizájn a sorozatgyártásig, még a 20 colos keskeny kerekek is megmaradnak, csak a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerákról és a drága elektromos kilincsekről kellett lemondani.

Már jövőre gyártásba kerül, nem sokkal a 8-as Golf után

Bár az előértékesítés már 2019 tavaszán megindul, az első sorozatgyártású ID-k csak jövő novemberben készülnek majd el, a rendes értékesítés pedig 2020 első felében kezdődhet. 

Háromféle akkuval lehet majd megvenni, de állítólag a legkisebbel is elmegy 330 km-t egy töltéssel Fotó: Volkswagen

A 4,1 méter hosszú ID felépítésében és méretében leginkább a BMW i3-ra hasonlít: ez is hátsókerék-meghajtású, és pontosan 170 lóerős, igaz, a tengelytávja 18, a hossza 10, a szélessége 2,5 centivel nagyobb, a magassága viszont közel 5 centivel kisebb. Az ID a vadonatúj moduláris MEB-platformra épül, később ezt kapja meg a Volkswagen-konszern valamennyi villanyautója a kicsiktől a nagyokig.

Majdnem kétszer annyit megy egy töltéssel, mint az e-Golf

Jürgen Stackmann, a német konszern igazgatósági tagja pár napja tweetelte, hogy a gyár saját számításai szerint a legnagyobb akkumulátorral az ID hatótávolsága eléri majd az 550 km-t a WLTP-szabvány szerint (ennél csak a sokkal drágább Teslák tudnak többet), és azt is elárulta, hogy

a tervek szerint a villanyautó nem kerül majd többe, mint egy jól felszerelt dízel Golf, ami 8-10 milliós árat feltételez.

A Volkswagen hivatalos videója az ID-prototípusok dél-afrikai teszteléséről:

Az ID különlegességei lesznek az emberi szem mozgását utánzó LED-fényszórók, amelyek mindig az autó pillanatnyi állapotát tükrözik. Parkolás közben a fényszóró grafikája egy zárt szemet utánoz majd, induláskor a „szemek” kinyílnak, menet közben a VW-emblémák fehéren, a küszöbök és a lökhárítók alsó élei kéken világítanak majd. Töltés közben a fényszórók pulzálásba kezdenek, ami az energiaáramlást hivatott szimbolizálni.

Az ötajtós, ferde hátú ID csak az első modellje lesz a Volkswagen új elektromosmodell-családjának.

Lesz még egy egyterű, egy szabadidőautó, egy mikrobusz/furgon és egy limuzin is, az önvezető technológia is ezekben a modellekben debütál 2025-ben.

Neked ajánljuk
Hogyan néz ki szétszedve egy villanyautó? Itt a 840 lóerős elektromos Mustang Új részletek a világ első elektromos hiperkocsijáról Több pénzt költene klímavédelemre és innovációra az Európai Parlament NASA-képek az Aletsch-gleccser olvadásáról
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam