2020. december 4., Barbara, Borbála
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Történelmi bejelentés: elkészültek a zéró emissziós repülőgépek tervei

Az Airbus  három új koncepciót dolgozott ki a világ első, nulla kibocsátású repülőgépeire, melyek hidrogénnel működnek majd. A repülőgépgyártó szerint az új modellek már a következő 15 évben munkába állhatnak. 

A hidrogén lesz a tiszta repülési üzemanyag elsődleges forrása az Airbus által bemutatott három koncepciónak, amelyek lehetővé teszik, hogy 2035-ig felszálljanak a nettó zéró kereskedelmi járatok.

Fotó: Airbus

Mindhárom „ZEROe” modell hidrogént használ majd energiaforrásként, ezzel is segítve az éghajlatsemleges célok megvalósítását.

Fotó: Airbus

Az első, Turbofan nevű verzió akár 200 utas szállítására is alkalmas és tengerentúli járatként is funkcionálhat. A gép módosított gázturbinás motorral üzemelne, és a folyékony hidrogén üzemanyagot a hátsó nyomó válaszfal mögé helyezett tartályokban tárolnák.

Turbopropnak nevezték el a második koncepciót, amely 100 utasnyi befogadóképességgel több mint 1000 tengeri mérföldet képes megtenni.

A BWB (Blended-Wing-Body, azaz „kevert-szárnyú-testű”)  legfeljebb 200 utast tud majd szállítani, a szárnyak kissé összeolvadnak a repülőgép fő testével, és széles törzse teszi lehetővé a hidrogén tárolását.

Guillaume Faury, az Airbus ügyvezetője történelmi pillanatnak nevezte a három jármű bemutatását.

Forrás: Airbus/YouTube
Neked ajánljuk
Meghódíthatják Európát a hidrogénvonatok Ammóniával tankolnák a hajókat Hidrogén szállításához alakítanak át gázvezetékeket Németországban Az Európai Központi Banknál is érik a zöldfordulat, de ennek nem mindenki örül A világon elsőként engedélyezték mesterséges csirkehús értékesítését Szingapúrban
Tovább a forrásra: nrgreport.com
Vissza
Hírfolyam