2022. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Sorozatgyártás előtt a repülő autó

Megkapta a repülési engedélyt a hatóságtól a Klein Vision vállalat AirCar nevű kétéltű járműve, így megindulhat a légi és közúti közlekedésre is alkalmas repülő autó sorozatgyártása. Az AirCar Štefan Klein találmánya, aki szerint a hibrid közlekedési eszköz megváltoztatja majd a 2 ezer kilométernél rövidebb utazásokat.

Ahogy erről akkor mi is beszámoltunk,

az AirCar prototípusa 2021 júniusában tette meg első sikeres városközi útját Nyitra és Pozsony között, 25 perc alatt gyűrve le a mintegy 80 kilométeres távolságot, háromszor gyorsabban, mint egy átlagos személyautó.

A hivatalos videót az AirCar első városközi útjáról tavaly nyár óta már csaknem 6 és félmillióan látták Forrás: KleinVision/YouTube.com

Az autó gombnyomásra, három perc alatt repülőgéppé változik. Az 1,6 literes BMW-motorral meghajtott járműnek 300 méteres kifutópályára van szüksége ahhoz, hogy el tudjon rugaszkodni, de ha már a levegőben van, 170 kilométer per órás átlagsebességgel ezer kilométert tud megtenni egy tankkal 

– részletezte az engedély megadásának híréről beszámoló MTI.

A repülő autó Nyitra és Pozsony között szeli az eget az első városok közti útján Fotó: © Klein Vision

A szlovák közlekedési hatóság engedélyének megszerzéséhez a kétüléses repülő autónak több mint 200 fel- és leszállást, valamint 70 órányi repülést kellett teljesítenie az európai légügyi hatóság, az EASA szabványai szerint – hangsúlyozta a Klein Vision. Sorozatgyártást egy éven belül ígért a cég.

Neked ajánljuk
Innovációval az északi tájak energetikai átállásáért 25 ezer autó használt akkumulátorát dolgozza fel évente a Hydrovolt frissen nyílt üzeme Kizárólag villanyautó lesz a következő Audi A3 Mennyire segíti elő a hazai szabályozás a vállalatok felelős hulladékgazdálkodását? Elő a gumicsizmát és a fényképezőgépet!
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam