2020. november 25., Katalin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az emberiség tevékenysége a fennmaradás határait feszegeti

Feiler József, a European Climate Foundation Dél-Kelet-Európáért és Magyarországért felelős vezető szakértőjének gondolatai többek között arról, milyen következtetéseket vonhatunk le a pandémia nyomán keletkezett válsághelyzetből a fenntartható fejlődés érdekében. 

Töredék 1.

Az emberiség tevékenysége számos területen a fennmaradás határait feszegeti, és a potenciális „superbug” forgatókönyv csak egyike a számos fontosabb ilyen forgatókönyvnek. A forgatókönyvnek egy korlátozott, szelídebb változatát látjuk kiteljesedni – tehát amit megélünk, korántsem tekinthető a teljes rémálom forgatókönyvének.

Nem történt semmi meglepő, talán csak az a meglepő, hogy az emberiség nem veszi komolyan azokat az egzisztenciális fenyegetéseket, amelyek kizökkentenék a szokásos üzletmenetből a társadalmi-gazdasági gépezet működését.

A „superbug” katasztrófa-forgatókönyv rámutat arra,
1) hogy az ember-természet interakciójában megjelenő új érintkezési határok új kihívásokat hoznak, és
2) az emberi társadalom összetettségének, specializálódásának növekedésével csökkenő általános társadalmi (civilizációs) ellenálló képességgel járnak a rendszer normális működésén kívül eső kihívások kapcsán. Mindkét jelenséggel szembetalálkoztunk a globális járvány kapcsán.

Kép: Shutterstock

Töredék 2.

Az emberi hozzáállás a jelentős törésekkel járó változásokhoz nem tekinthető optimálisnak. A társadalmi méretű „normalcy bias” jelensége mindennapi életünket teljesen átszőni látszik.

Ezt a hozzáállást támogatja az emberi agy működésének az a tulajdonsága is, hogy a tapasztalatot támogatja az elemzéssel szemben. A felvilágosodás óta a tudomány mindenhatósága, az ember minden problémát megoldó képességébe vetett hit is uralkodó narratíva a nyugati társadalmakban és a domináns gazdaságfilozófiában, amely erősíti a szokásos üzletmenet végtelenségébe vetett hitet.

Töredék 3.

Már a 90-es évek második felében, a Világbank akkori vezető közgazdászával (J. Stiglitz) folytatott zárt körű beszélgetésben előjött egy konklúzióként, hogy a globális kihívások megoldásához az emberek értékrendjének változásán keresztül vezethet az út. Ez két kérdést vetett fel a beszélgetésben:

  • Mi szükséges az értékrend változásához?
  • Mi okozhat változásokat elég gyorsan az értékrendben ahhoz, hogy még időben átalakuljon az ember-természet viszony?

A pragmatikus válasz egy korlátozott méretű, a fejlett országokat jelentősen érintő katasztrófa volt, amely elég gyorsan képes átalakítani az emberi értékrendet és társadalmi, gazdasági szabályokat, hogy a globális összeomlás elkerülhető legyen. Már akkor sem láttunk más érdemi lehetőséget a szignifikáns változás gyors elérésére.

Kép: Shutterstock

Miben különbözhet a pandémia és az általa okozott válság utáni működési rendünk a megelőzőhöz képest, azaz milyen tanulságokat kell levonnunk a fenntartható fejlődés érdekében?

A kérdés alapvetően arra irányul, hogy mennyire vagyunk képesek tanulni – mennyire képes a pandémia és az utána következő válság (továbbiakban az egyszerűség kedvéért Krízis) az értékrendre és a globalizált rendszer működési mechanizmusaira érdemi hatást gyakorolni, és az is kérdéses, hogy az érdemi hatás jó irányba visz-e.

A Krízis egyértelműen nyomás alá helyezte, helyezi a globális rendszert, kizökkentve azt dinamikus egyensúlyából a személyi szinttől a világpolitikai szintig.

Ez a helyzet egy bifurkációspont-szerű helyzetet teremt. Pozitív hatás lehet, hogy megjelenhetnek a válság által megjelenő tanulságok és az azokból való tanulási folyamatok, legalább is a mikroorganizmusokkal és vírusokkal kapcsolatos planetáris vészhelyzet-forgatókönyvek terén. Emellett különböző szinten reflexiót válthat ki a társadalmi-gazdasági rendszerek ellenálló képességének (resilience) erősítésére, például a globális kereskedelmi láncokon keresztül történt ellátás rövidebb ellátási láncokkal való erősítése, ipari bázis visszatelepítése a fejlődő országokból, Kínából stb. Ebben az irányban kell keresni a tanúságokat, de az alap kérdés, hogy a szemünk előtt levő tanúságok, amelyeket elvi szinten tudtunk már a Krízis előtt is, elég mély motivációval találkoznak a változtatások megvalósítására vagy nem? Ez az igazi kérdés.

Kép: Shutterstock

A Krízis társadalmi-gazdasági hatásai által a szokásos politikai ügymenetre kifejtett hatás lehet negatív is, mivel ez a nyomás a társadalmakban meglévő feszültségekhez hozzáadódó többletterhelést jelentenek, amely terhek kezelését különbözőképpen próbálhatják meg a politikai elitek.

Amennyiben populista, a problémák elfedésére irányuló diskurzus már kialakulóban vagy jelen volt bizonyos társadalmakban, akkor várhatóan a problémák eltussolása irányába induló motiváció kézenfekvőbb az elitek részéről. A pandémia tanúsága ezeknek az eliteknek a számára, hogy az eltussolás csak nehezíti a helyzetet, és a Krízis sokkal erősebben fog megjelenni, amikor az eltussolásra irányuló eszköztár használata kifullad (l. Brazília, Egyesült Államok). Ilyen szempontból a pandémia rendkívül érdekes, mivel matematikailag leírható precíziójával nem lehet alkudozni.

Ferenc pápa mondása rávilágít az emberi társadalom és a természet dinamikájának a különbségére – amit én csak úgy szoktam mondani, hogy a természettel nem lehet alkudozni, azt nem lehet átverni (szemben embertársainkkal).

Nagy kérdés, hogy ezek a tanúságok a politikai értékrendben megjelennek, vagy a szélsőségesebb, populista irányba gravitál a Krízis kezelése?

Mik azok a legfontosabb változások, amelyek rövid távon érvényre jutnak, de hatásukban tartósnak ígérkeznek?

Talán az értékrendi változás valamennyire csökkentheti a fejlett országokban az emberek hübriszbe hajló önbizalmát azzal kapcsolatosan, hogy minden rendben van, a tudományos üdvtörténet mindig minden problémát megold számunkra. Amennyiben egy kicsit több alázat és odafigyelés jelenik meg minden szinten az ijedtség után, és nem próbálják a döntéshozók az ijedtség kényelmetlen érzését tudatos felejtéssel elhessegetni, akkor érdemes a globális kihívások kérdéseivel újra, azokat nagyobb súllyal kezelve foglalkozni (mert az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy erősen korlátozott, a politikai korrektség rituáléjával eljátszott tárgyalások hatása).

Hazai szinten a globális kihívásokkal kapcsolatos ellenálló képesség (resilience) lehetőségeinek és szükségszerűségeinek vizsgálata lenne aktuális, amennyiben lehetséges a katasztrófavédelem keretein túlnyúlóan és a szokottnál nagyobb alapossággal. Ennek a tanúságait a pandémiás forgatókönyveken túl egyéb globális kockázati tényezőkre is ki lehet terjeszteni. Különösen fontos lenne, hogy a kérdések tárgyalásában megfelelő színvonalú elemzések szülessenek más, a téren vezető országok tapasztalatait és a jelen krízis tanúságait is figyelembe véve. Fontos lenne, hogy aktív lépések is kövessék a felmérést mind hazai szinten (pl. a 2016-ban megszüntetett élelmiszer-tartalék visszaállítása), mind pedig a hazai érdekek képviselete terén (pl. agresszív klímavédelmi külpolitika).

Kép: Shutterstock

Mik azok a legfontosabb változások, amelyek több időt igényelnek, de elkerülhetetlenek, és aktív beavatkozást igényelnek a döntéshozók részéről?

Nincsennek elkerülhetetlen (imperatív) változások az epidemiológiai alaplépéseken és az egészségügy megerősítésén túl. Emellett vannak indokolt változások, amelyek fontosságát vagy felismeri a kormányzat, vagy nem, amelyeket vagy végrehajt a kormányzat, vagy nem.

Példaként az ellenálló képességgel kapcsolatosan felmerülő kérdésekre:

  • Egy akut probléma, amellyel már most szembe kell nézni, és évtizedek óta tudott, az ország gazdasági kitettsége a külső folyamatoknak az egyik legnagyobb a régióban – és ennek a hatásait most is érezni fogjuk.
  • A társadalmi kohézió és szolidaritás növelés is erősíthetné az ellenálló képességet, azonban a napi politikai trendek és a média véleményformáló hatása ezzel ellentétes trendeket gerjeszt az elmúlt években.
  • A társadalmi ellátórendszereknek elvi értékeken túlmutató társadalmi hasznosságuk van, amely kezdett feledésbe merülni, de rávilágít a pandémia – az egészségügyi ellátórendszerhez hasonlóan az egészségügy és a szociális intézmények is az adott ország ellenálló képességét támogatják metaszinten, amikor kihívások nyomás alá helyezik az adott ország társadalmi-gazdasági rendszereit.

A járvány tanulságait értékelve, mik azok a tények, trendek, amelyeket Magyarország fenntartható fejlődési pályára állása érdekében külön kiemelne?

Csak ismételni tudom magam. A pandémia elég hirtelen és elég sokkoló hatással lehet, hogy változásokat és reflexiós-tanulási folyamatokat segítsen elő. Nem történt semmi meglepő és váratlan a tudatos, racionális gondolkodás szempontjából, de a percepció és a megélés szempontjából igen – ami egy lehetőség, de élni kell vele, amíg még friss a hatás.

Feiler József, a European Climate Foundation Dél-Kelet-Európáért és Magyarországért felelős vezető szakértője Fotó: europeanclimate.org
Neked ajánljuk
Elindult Áder János klímaügyi podcastja A hetedik csapás (2.) TED: Környezetvédelem – A szeretet forradalma (videó) 20 nagy olaj- és gázcég kapcsolatban van a légkörbe jutó szén-dioxid több mint egyharmadával Számukra biztosan nem színjáték a fenntarthatóság
Forrás: Élő Bolygónk
Vissza
Hírfolyam