2018. május 28., Csanád, Emil
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Röfihotel épül Kínában

Kína egyik legnagyobb disznóüzeme – a Yangxiang – forradalmasította a sertéstartást, úgy döntöttek, hogy a malacokat emeletes házakba költöztetik. A 7, 9 és 12 emeletes építmények a vállalat tulajdonosa szerint sokkal gazdaságosabbak, és a malacoknak is jobb helyük lesz, mint eddig.

A Pig Progress nevű blognak sikerült interjút készítenie azzal a tervezővel, aki emeletes házakat fog építeni malacok tartására. A forradalmi találmány a tervező szerint a malacok egészségére is jó hatással lesz, de a munkaerő is hatékonyabban tudja majd ellátni a feladatait ezekben az épületekben.

A megbetegedések kockázata is kisebb lesz, hiszen a hagyományos ólak helyett itt több emeleten és külön „kockákban” lesznek majd az állatok, ezért a levegőben sokkal lassabban terjedhet a betegség, és attól sem kell félni, hogy az egész állomány fertőzött lesz.

Fotó: Pigprogress.com

A levegő szabadon áramlik majd, hiszen az épület tetejét úgy alakítják ki, hogy jó szellős legyen, és mindig legyen friss levegő az állatok számára. A dolgozók feladata is egyszerűbbé válik, hiszen emeletekre bontva végezhetik a munkájukat, így hatékonyabban és gyorsabban végezhetik az állatok gondozását.

A költségek azonban sokkal magasabbra rúgnak majd, és elérhetik malaconként a 2000 dollárt is, míg a hagyományos disznótartásnál ez csupán 500 dollár. Azonban a malactoronyban a ventilátorok speciális szűrőkkel lesznek felszerelve, amelyek védelmet nyújtanak a vírusok ellen.

Tovább a forrásra: elelmiszer.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
(Mac)mentő? Az Apple forradalmasítaná az alumíniumgyártást „Éghajlatbarát” megoldások a mezőgazdaságban „Lesz ez még így se” – gondolták, majd megalkották a jövő víztározóját 100 év után felbukkantak a farkasok Belgiumban 1970 óta súlyosan csökkent a madarak száma Dániában