2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Gyógynövényalapú takarmányt fejlesztenek Ócsán

Kevesebb antibiotikum használatát célozza a Dr. Bata biotechnológiai cégnek a Szent István Egyetemmel együttműködésben támogatott kutatása. Olyan természetes, gyógynövényalapú takarmánykiegészítők fejlesztésén dolgoznak, amelyek által kevesebb antiobiotikummal is nevelhetők egészséges sertések.

Napjainkban az emberi fogyasztásra szánt élelmiszer jelentős hányadát a hús adja, azon belül a sertéshús világszerte kiemelkedő arányú: 36 százalékos részesedésével a második helyet foglalja el közvetlenül a baromfi után a világ hústermelésében.

Ugyanakkor az élelmiszergyártók és a fogyasztók is egyre inkább az antibiotikum-mentes húsokat részesítik előnyben,

ami komoly kihívást jelent az állattartók számára, akik a szigorú előírások betartása végett alternatív megoldásokat keresnek.

A gyógynövényalapú takarmány ígéretesnek bizonyul Fotó: pixabay.com

Egy kanadai-magyar biotechnológiai cég most az NKFI Alap segítségével, a Szent István Egyetemmel együttműködésben fejleszthet olyan természetes, gyógynövényalapú takarmánykiegészítőket, amelyekkel kevesebb antiobiotikummal is nevelhetők egészséges sertések. A Dr. Bata Zrt. több mint kilencszázmillió forintos támogatású projektjének célja olyan új, komplex takarmányadalék kifejlesztése és alkalmazása az állattartásban,

amellyel úgy lehet biztosítani a sertések egyszerre egészséges és gazdaságos felnevelését, hogy hosszú távon mérsékelhető legyen az antibiotikumok használata, így azok a fogyasztóra, illetve a környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatása is.

A kutatási program munkafolyamatai a Dr. Bata Zrt. ócsai telephelyein és a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar öt intézetének bevonásával zajlanak: a projektben gyógynövénykivonatok, probiotikumok és ún. nyomelemkelátok kombinációjának felhasználásával prototípus takarmányt állítanak elő. A kifejlesztett termék nemzetközi piacra juttatását, valamint annak valamennyi további feltételét a Dr. Bata Zrt. már saját erőből állja – számol be róla a haszonallatinfo.hu.

Tekintve, hogy a malacok leginkább antibiotikumokkal kezelt ödéma betegsége széles körben előfordul Európában, illetve a cég jelentős piacának számító Ázsia csendes-óceáni részén és Dél-Amerikában, a kifejlesztendő termék exportjában komoly gazdasági lehetőséget látnak: Brazíliában és Argentínában az értékesítés növekedése éves szinten 5-10 százalék is lehet.

A Dr. Bata Zrt.-t 1987-ben magyar vegyészmérnökök alapították fermentációs folyamatokban történő takarmányadalékok előállítására,

céljuk az állati termék előállításához kiegészítő anyagok kutatása, fejlesztése, gyártása és forgalmazása. A Zrt. az első olyan magyar takarmányipari vállalat, amelyik Kínában regisztrációval rendelkezik.

A mielőbbi vágósúly elérését antibiotikumokkal érik el, ami egyéb betegségekhez is vezethet Fotó: pixabay.com

A 2017 februárjában meghirdetett Versenyképességi és kiválósági együttműködések program célja olyan közép-magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények közötti, hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködés ösztönzése volt, amelynek eredményeképpen

üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre a gazdasági és a társadalmi élet problémáinak megoldására.

A 17 Mrd Ft keretösszegű pályázaton a digitális gyártástechnológia fejlesztése, illetve az agrár-innováció és a biotechnológiai programok köréből várták a projekteket.

Neked ajánljuk
Levelekbe dugott szenzorok figyelmeztetnek, ha fogytán a víz Parányi szerkezet segíthet a klímaváltozás elleni harcban A bioélelmiszerek előállításának követelményei Gombából táskát? Baraksó Alexandra szerint lehetséges! Lézerekkel bombázza a Földet a NASA új műholdja
Tovább a forrásra: haszonallatinfo.hu
Vissza
Hírfolyam