2019. július 21., Dániel, Daniella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A kivi, a füge, a datolyaszilva is megterem Magyarországon

Magyarországon található Európa legnagyobb egybefüggő fügeültetvénye, de megterem a kivi és a datolyaszilva is Zala megyében. Varga János autodidakta módon kezdte el 1992-ben a gyümölcsök termesztését. Ma már több vállalkozó és gazda is követi a példáját.

Varga János egy negyed hektáros szőlőhegyi birtokon kezdett mediterrán gyümölcsök termesztésével kísérletezni 1992-ben abból a meggyőződésből, hogy az Magyarországon is működtethető. A termesztő korábban olasz tolmácsként gyakran megfordult Olaszországban, ahol újfajta fügékkel, datolyaszilvával és kivikkel találkozott. Ezeket telepítette azután itthon, a saját földjén.

Érik a füge Zalában Fotó: MTI/Varga György

A közhiedelem úgy tartja, hogy csak mediterrán éghajlaton termeszthetők ezek az egzotikusnak számító gyümölcsök, ám Varga János harminc év alatt úgy tapasztalta, hogy megfelelő pozícióban és domborzaton Magyarországon is megteremnek. A fügefajták többsége -15, a datolyaszilva -20, a kivi pedig -23 Celsius-fokot is elvisel.

A fagylefolyási jelenségnek köszönhetően a téli éjszakákra jellemző kritikus hőmérséklet a dombokon nem alakul ki, hiszen a nehéz hideg levegő lehúzódik a völgyekbe. A termesztő szerint a kivi nem csupán termeszthető hazánkban, de a minősége még jobb is, mint a mediterrán országokból származó gyümölcsöké, ráadásul ezeknek a növényeknek nincs kártevőjük, így nem igényelnek vegyszeres kezelést.

Neked ajánljuk
Borsóginnel a környezetért Új villámfigyelő rendszert avattak Diákok idegenelik a búzát a vetőmagültetvényeken (képgaléria) A madarak sincsenek biztonságban a műanyagtól Egyre fontosabb a környezetvédelem a légi utasok számára
Tovább a forrásra: infostart.hu
Vissza
Hírfolyam