2020. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Helló, mezőgazdasági forradalom, viszlát, röfi!

Már elkezdődött az évtized, amely felforgatja a világ mezőgazdaságát. Bombasztikus analógiával élve: olyasmi készülődik, mint amit Elon Musk és a Tesla tett az autógyártással. Persze míg az autózás százharmincvalahány évre tekinthet vissza, a mezőgazdaság történetét tízezer éves léptékben mérjük, meg hát működő elektromos autót gyártani ezerszer kisebb kihívás, mint elismerést aratni a laboratóriumban tenyésztett őssejtfasírt pompás zamatával.

Az előrejelzések szerint a 2020-as évtized végére a mesterséges húsok és más fehérjetartalmú élelmiszerek ára az ötödére esik vissza, miközben tápértékük, ízük, minőségük, választékuk messze megelőzi a mai termékekét. Ez ráadásul csak a kezdet, mert a prognózis szerint az ezt követő években a tizedére zuhanhatnak a hústermékek árai.

Ezzel párhuzamosan a tradicionális állattenyésztési és halászati ágazat felére-harmadára zsugorodik, a farmok és vágóhidak tömegesen mennek tönkre. A szarvasmarhatartással összefüggő ágazatok, a tejipar, a bőripar 90 százalékkal, a takarmánytermesztés 50 százalékkal esik vissza. A disznó- és csirkebiznisz hasonló utat fog bejárni. Mindez a RethinkX amerikai független think tank tavalyi előrejelzésében áll, és ha a fele igaz, akkor is bőségesen releváns a magyar gazdaságra nézve.

Szintetikus mezőgazdaság - A seattle-i Atomo laboratóriumi körülmények között állít elő őrölt kávét, amely feleslegessé teszi az esőerdőket pusztító ültetvényeket. Komoly kémia áll mögöttük, de a receptjük titkos Forrás: atomocoffee.com

Földindulás

Minden eddiginél nagyobb hatású mezőgazdasági technikai forradalom előtt állunk, amelynek alapja a számítási kapacitás és tárhely árának, illetve a génszekvenálás árának és sebességének csökkenése. Az élelmiszeripar új korszakának hívószavai: a sejtszintű mezőgazdaság, az élelmiszer mint szoftver, a genetikailag módosított mikroorganizmusokkal célzottan előállított fehérjék, a precíziós fermentáció, a bioreaktorok kora. Ezek következtében a nem is olyan túl vad jóslatok szerint az állattenyésztés jelenlegi formájában megszűnik, és múlt századi emlékké válik.

Az élőhelyek és a biológiai sokszínűség eltűnésének és állatfajok kihalásának első számú oka a mezőgazdasági tevékenység. A termelés mindent elfoglal, és mégis borotvaélen táncol. Bibliai hangulatú problémák ütik fel a fejüket: sertéspestis, sáskajárás, a méhek tömeges kihalása, aszály.

A technikai forradalommal mindezeken túlléphetne az emberiség, sőt mindez közegészségügyi előrelépésnek sem lenne utolsó: eltűnhetnek az állatoknak adagolt hormonok kellemetlen környezeti és emberi hatásai, kissé visszaeshet a jószágoknak juttatott antibiotikumok mennyisége és az emiatt előkerülő szuperbacilusok.

Az új mezőgazdaság elképesztően hatékony lesz: a korábbi terület egy százalékát, a víz tizedét, a ráfordított idő huszadát veszi igénybe. Szennyezőanyag-kibocsátása egy nagyságrenddel alacsonyabb, az üvegházhatású gázok kibocsátása fele lesz a jelenleginek.

Az állattenyésztés átlagosan a mezőgazdasági termőterület kétharmadát foglalja el: a forradalom gyakorlatilag országrésznyi területeket fog felszabadítani.

A három versenyző balról jobbra: mezei mekis burger, Whopper a Burger Kingből és Beyond Meat-es műhúsburger a Magic Burgerből Fotó: qubit.hu

Viszlát, kis mezőgazdasági ország!

Az élelmiszereket a technika úgy teszi egyszerre olcsóbbá, egészségesebbé és nagy mennyiségben elérhetővé, hogy közben közel kétmilliárd fővel bővül a Föld lakossága. A nagy élelmiszer-exportőrök, az Egyesült Államok, Brazília és az Európai Unió piaci súlya ezen a területen visszaszorul. Egy egész kontinenst ellátó precíziós fermentációs gyárnak igazából egy pár hektáros, napenergiában gazdag sivatagi telek is tökéletes. Az élelmiszert importáló országok, Kína, Dél-Korea és Japán vidáman integetnek hímzett zsebkendőikkel.

A cikk a qubit.hu-n olvasható végig.

Neked ajánljuk
Amire senki nem gondolt: gyümölcsök fölé tettek napelemet Csányi Sándor: 30–50 mintagazdaságra lenne szükség a magyar agráriumban Sokat nőtt az organikus élelmiszerek forgalma a briteknél Pusztító viharok, súlyos áradások: gátat kell szabni a károsanyag-kibocsátásnak Gigantikus tetőkert épül Párizsban
Tovább a forrásra: qubit.hu
Vissza
Hírfolyam