2019. november 12., Jónás, Renátó
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ezért regenerálódhat a víz a kisbolygókon

Magyar kutatók közreműködésével sikerült felfedezni, hogyan regenerálódnak a vízmolekulák az űrben keringő aszteroidákon. Az új felismerést más égitestekre is ki lehet terjeszteni, a többi között a Holdra is.

Az új tanulmányt, melynek szerzői között találjuk dr. Góbi Sándor magyar kutatót is (jelenleg a University of Hawai’i at Mānoa és a University of Coimbra, Portugália munkatársa), a Nature Astronomy tudományos folyóiratban publikálták. A szakemberek szerint, ha a napszél és a behulló meteoroidok nagyon alacsony hőmérsékleten együttesen hatnak, akkor a kisbolygók felszínén újrakeletkezhet a víz.

A tanulmány vezető szerzője, dr. Katarina Miljkovic, a Curtin Egyetem Űrkutatási és Technológiai Központjának kutatója elmondta, hogy a kutatással bebizonyították, az űridőjárás két komponense (az elektronok és a termikus sokk is) egyszerre szükséges az aszteroidák vízmolekula-forrásainak fenntartásához, nem pedig csak egy, ahogy korábban gondolták.

A szakember szerint

ez a komplex folyamat, melynek során vízmolekulák regenerálódnak a felszínen, akár más, légkörrel szintén nem rendelkező égitesteken is működhet, mint például a Holdon.

Magyar kutató részvételével fedezték fel, hogyan regenerálódhat víz a kisbolygókon Fotó: Pixabay

A kutatás eredménye azért is fontos, mert a Naprendszerben hozzáférhető vízforrások mennyisége roppant fontos az űr lakhatósága szempontjából. A NASA támogatásával zajló projekt során Ausztrália egyik saját Murchison meteoritdarabjából vettek egy darabkát, mely 50 évvel ezelőtt hullott a földre. A darabot olyan speciális gépben tesztelték, amely aszteroidaövbeli űridőjárási körülményeknek megfelelő kisbolygó felszínét volt képes utánozni.

A kutatócsoport nagy energiájú elektronokat használt a napszél, valamint lézereket az apró, becsapódó meteoroidok szimulálására, miközben figyelték a vízmolekulák mennyiségét a felszínen. Mint kiderült, a meteoroidbecsapódások indítják meg a reakciót, majd a napszél erodáló hatásának következtében szabad oxigén és hidrogénatomok maradnak kötésre készen, ezzel vízmolekulákat alkotva.

Neked ajánljuk
Új csodafegyver száll szembe a hulladékkal Hollandiában Egyre több a mesterséges élelmiszer A műnapraforgóval még hatékonyabban lehetne „betakarítani” a napenergiát Feljövőben van a csomagolásmentes kereskedelem Átmenetileg nem veszik át a veszélyes hulladékot Budapesten
Tovább a forrásra: csillagaszat.hu
Vissza
Hírfolyam