2022. július 5., Emese, Sarolta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Javul az árvízbiztonság a Közép-Tisza térségében

Az Európai Unió és a magyar állam összesen csaknem 9 milliárd forintos támogatásának köszönhetően a befejezéséhez közelít az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) konzorciumában megvalósuló árvízvédelmi fejlesztés a Közép-Tiszán – adta hírül az MTI.

A tervek szerint a jövő nyáron befejeződő projekt érinti Szolnok, Zagyvarékas, Tiszakécske, Szászberek és Jászberény településeket – áll a Kötivizig MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az árvízvédelmi projektben a Zagyva töltésének három, a Tisza védvonalának pedig egy szakasza épül ki az előírt magassági biztonságnak megfelelő szintre, ez összesen 11,1 kilométert jelent.

Zagyvarékasnál, a Zagyva folyó két oldalán átlagosan két méterrel magasították meg az árvízvédelmi töltést. A település külterületén klasszikus töltésfejlesztés történt 7,85 kilométeren, 4 méter széles töltéskoronával, 3 méter széles aszfaltozott útburkolattal. A község belterületén helyszűke miatt egy vasbeton résfalból és vasbeton parapetfalból álló összetett szerkezetet alakítottak ki a szakemberek, amely sétányként is szolgál – részletezi a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közleménye.

Vízben álló sírok a zagyvarékasi régi temetőben 2013 tavaszán, amikor másodfokú készültség volt a Zagyva ezen szakaszán Fotó: MTI Fotó/Mészáros János

A beruházás keretében hozták létre az árvízi gyakorlópályát is a szolnoki Milléren, amelynek felavatásáról itt írtunk korábban.

Szintén a fejlesztés részeként újulnak meg az új kenderéri, a határ menti, a zámbori és a pinczi zsilipes műtárgyak, továbbá korszerűsítik a határ menti szivattyútelepet és a töltésszakaszok felügyeletét ellátó gátőrtelepeket, valamint komplex vízrajzi mérőállomást telepítenek Szászberken és Jászberényben – sorolja a vízügyi igazgatóság.

A fejlesztési projektről bővebben ide kattintva lehet tájékozódni a Kötivizig honlapján.

Neked ajánljuk
A tervezettnél korábban elérjük, sőt meg is haladhatjuk energetikai célkitűzéseinket A siker titka vidéken, 20. rész – Keresztyén manufaktúra (videó) A siker titka vidéken, 19. rész – Vadvirág teaház (videó) Péntek Csaba: A hamburgered ára Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam