2022. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Zöldáttörés: szennyvíziszapból bionyersanyag-termékek

Március elején zárul a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. és a Miskolci Egyetem közös projektje, melynek keretében azt vizsgálták, hogyan lehet a szennyvíziszapból bionyersanyag-termékeket előállítani. A nagyszabású fejlesztési projekten több mint 30 fős kutatócsapat, országos elismertségű szakmai team dolgozott.

A projekt során szerzett tapasztalatok a többi víziközmű-szolgáltató számára is elérhetők lesznek, a talajtápanyag utánpótlására alkalmas új termék pedig a tervek szerint a lakosság számára is elérhetővé válik majd

írta a hirbalaton.hu a DRV Zrt. közleménye alapján.

A kutatási projekt célja a szennyvíziszap mint biomassza-nyersanyag, valamint tisztán bio-adalékanyagok felhasználásával egy mezőgazdaságban és energiaiparban is hasznosítható termékekből álló portfólió létrehozása volt. A Széchenyi 2020 K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések (GINOP 2.2.1-15) című felhívásra benyújtott pályázat 353,59 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült, az összeget az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosította.

A DRV Zrt. standja a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón Fotó: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

A konzorciumvezető DRV Zrt. több évtizede foglalkozik vízellátással, szennyvízelvezetéssel és -tisztítással, valamint az üzemeltetés során keletkező iszapok kezelésével és elhelyezésével.

A projekthez használt kiváló minőségű biomassza-alapanyagot a társaság szennyvíztisztító telepein a legkorszerűbb szennyvíztisztítási technológiával állították elő.

A konzorciumi partner, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézete az oktatás mellett alap- és ipari kutatással is foglalkozik. Az egyetem kutatói a projekt során meghatározták a hatékonyságnöveléshez szükséges kritikus beavatkozási pontokat és eljárástechnikai lépéseket.

Kísérleti tér a komposztprizmákkal Fotó: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

A kísérlet a DRV Zrt. siófoki szennyvíztisztító telepén, illetve a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet miskolci kutató-fejlesztő laboratóriumában zajlott.

Kidolgozták a technológiai követelményeket, elkészítették a termékmintákat, felállították az eljárásrendet a termékprototípusok gyártásához, valamint kialakították és optimalizálták a termékskálát.

Neked ajánljuk
Fájdalmas, de kizárták az Európai Év Fája versenyből az orosz tölgyet (videókkal) Kizárólag villanyautó lesz a következő Audi A3 Még velünk marad kicsit az e-UP Rekordmeleget hozott a május Franciaországban Lépésről lépésre halad Japán afelé, hogy valóban az óceánba engedjék a fukusimai szennyvizet
Tovább a forrásra: hirbalaton.hu
Vissza
Hírfolyam