2018. július 21., Dániel, Daniella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Veszélyes szintet ért el a foszforszennyezés világszerte

Veszélyesen magas szintű a világ édesvízi vízgyűjtő területein az ember által előállított foszfor szennyezése. Az Amerikai Geofizikai Unió folyóiratában közzétett tanulmány szerint a legsúlyosabban szennyezett térség az oroszországi Aral-tó, a kínai Sárga-folyó menti Huang-ho térsége, az indiai Indus és Gangesz folyók, és Európában a Duna vízgyűjtő területe.

A Water Resources Research című folyóiratban megjelent tanulmány készítői számszerűsítették, hogy az emberi tevékenységből – műtrágyázásból, növényvédő szerek használatából – származó foszforból mekkora mennyiség került 2002 és 2010 között a Föld édesvízi vízgyűjtő területeire.

A foszfor a műtrágyák és növényvédő szerek mindennapos összetevője, mivel segíti a terméshozamok növekedését.

Azonban a műtrágyaként alkalmazott foszfor nagy részét a növények nem dolgozzák fel, ezért felhalmozódik a talajban vagy belemosódik a folyókba, tavakba és a tengerek, óceánok part menti vizeibe.

A számítások szerint a vizsgált időszakban globálisan évente emberi tevékenységből 1,62 millió tonna foszfor került be a világ legnagyobb vízgyűjtő medencéibe. A szakemberek kimutatták, hogy a foszforterhelés meghaladja az édesvizek asszimilációs képességét a Föld szárazföldi területeinek 38 százalékán.

A Sárga-folyó Liujiaxiánál Fotó: commons.wikimedia.org

„A világ számos térségében nincs elég víz ahhoz, hogy a foszfor felszívódjon, vagy a foszforszennyezés olyan mértékű, hogy a vízrendszer képtelen mindet asszimilálni” – idézte Mesfin Mekonnent, a Nebraskai Egyetem kutatóját, a tanulmány társszerzőjét az eurekalert.org tudományos hírportál.

A tanulmány eredményei megmutatták, hogy azokban a térségekben, ahol jelentős a vízszennyezés, az édesvizek eutrofizációban szenvednek, azaz

a szennyvízben lévő foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet. Az elalgásodás a halak és a növények pusztulását idézi elő,

mivel kevés a vízben az oxigén és a fény – magyarázta Joep Schyns, a hollandiai Twente Egyetem kutatója. Az édesvizek foszforszennyezésének

30 százalékáért Kína a felelős, 8 százalékért India, 7 százalékban az Egyesült Államok.

A tanulmány szerint a tanulmányozott időszakban

a mezőgazdaságból származó foszforterhelés 27 százalékkal nőtt.

A leginkább szennyezett térségek közé tartoznak továbbá Ausztrália és Észak-Afrika ritkán lakott területei is, itt ugyan a foszforterhelés kisebb, mint Kínában vagy Európában, de jóval kevesebb víz áll rendelkezésre annak helyreállításához.

Neked ajánljuk
GMO kontra génmegőrzés Mi lesz a termőföldjeinkkel? Térképen a Föld édesvízkészlete Herczku Ágnes Volt egyszer egy bolygó – 4. rész: Genesis
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam