2018. november 13., Szilvia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A brit baromfiszektor 82 százalékkal csökkentette az antibiotikumok használatát

Az angol Farminguk.com hírportál arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság baromfiszektorának az utóbbi hat év alatt sikerült elérnie az antibiotikumok használatának 82 százalékkal történő csökkentését, ebből az elmúlt évre 39,36 százalékos csökkentés jutott. Az eredmény több mint biztató.

A cikk szerint John Reed, a Brit Baromfitanács elnöke megelégedéssel nyugtázta ezt az eredményt, kijelentette, hogy az ország húsfogyasztásának mintegy felét adó baromfiállomány egészségi állapota a legutóbbi felmérés szerint – az erősen visszafogott antibiotikum-felhasználás ellenére is – teljesen elfogadható, illetve megnyugtató. 

Fotó: farminguk.com

Azt is hozzátette, hogy a baromfihús-termelésre az ország teljes antibiotikum-felhasználásának mindössze 9,7 százaléka jut.

Neked ajánljuk
A bioélelmiszerek előállításának követelményei Uniós forrásból kutatja a klímaváltozást a NAIK Minden, amit a pálmaolajról tudni kell! Ritkábban betegszik meg az, aki kutyát tart Jönnek az okoserőművek
Tovább a forrásra: agroinform.hu
Vissza
Hírfolyam