2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Vaddisznókondák a Balaton körül

Megfelelő szabályozás hiányában egyre több problémát okoznak a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadak. Az elvadult nádasok, műveletlen területek legnagyobb tavunkhoz is vonzzák az állatokat – a Balatoni Szövetség ezért ismét az agrártárca segítségét kéri.

A szervezet már tavaly év elején a földművelésügyi miniszterhez fordult a Balaton körül elszaporodott vadak miatt, hiánypótló, felelős jogalkotást, valamint vadvédelmi szolgálat létrehozását kérve.

Ez utóbbi legfontosabb teendője a belterületeken felbukkanó vadak befogása, valamint a lakosság tájékoztatása lenne. „Előrelépés nem történt az ügyben, pedig országos problémáról van szó” – hangsúlyozta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSz) elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek.

A probléma egyebek mellett abból adódik, hogy a vadásztársaságoknak nincs hatáskörük belterületen vadgazdálkodást folytatni, az önkormányzatoknak pedig eszközük és lehetőségük az elszaporodott, egyre több kárt okozó vadak – vaddisznók, szarvasok, rókák –  befogására, majd eltávolítására a lakott területről.

Balassa Balázs beszámolt arról is, hogy az önkormányzatok jelentős része megtette a szükséges lépéseket, új helyi rendeletek alkotásával próbálják rábírni az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait területeik rendbetételére, a lakosságot és a nyaralókat pedig tájékoztatják, miért nem szabad etetni a vadakat. A hatáskörükön túlmutató intézkedések hiánya miatt azonban ez nem hozott és nem is hozhat megnyugtató megoldást – fogalmazott a BSz elnöke.

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere az MTI-nek elmondta, a régi mezőgazdasági üzemek megszüntetését követően, körülbelül tíz éve kezdett elszaporodni a vaddisznó a Balaton környékén, és most már nemcsak bejár, hanem be is költözött a lakott területekre. Sőt, a szaporulat egy része nem is ismeri az erdőt, jól érzi magát a tóparti nádasok rejtekében, ahol víz, dagonya, búvóhely és a környező kertekben élelem is akad bőven – tette hozzá.

A vaddisznók a környéken eddig kétszer kaptak össze kutyával, embert nem bántottak, de nem normális állapot, hogy vaddisznókondákkal találkozhatnak a játszani, szórakozni induló gyerekek, vagy hogy feltúrják már a kikötő melletti rózsakertet is az állatok – fogalmazott a polgármester, aki arról is beszámolt, hogy az ábrahámhegyiekkel együtt megelégelték a lakossági panaszokat – hiszen a megoldására nincs ráhatásuk –, ezért továbbítják azokat a megyei kormányhivatal illetékes hivatalába. Az elmúlt két hónapban több tucat levelet küldtek tovább – mondta.

A polgármester közölte: mivel előfordult, hogy valaki mérgezett krumplival akarta megoldani a problémát, felhívják a figyelmet arra, senki ne próbálja megmérgezni az állatokat, mert a pusztulásuk előtti elejtés után a méreg bekerülhet az élelmiszerláncba.

Neked ajánljuk
Megújuló energia használatával csökkenthetők a költségek Klímaváltozás és élelmiszer-biztonság A sertéspestis miatt kiirtanák a romániai rókák több mint felét és a sakálok közel háromnegyedét Gombából táskát? Baraksó Alexandra szerint lehetséges! Lézerekkel bombázza a Földet a NASA új műholdja
Tovább a forrásra: szuperfarm.hu
Vissza
Hírfolyam