2019. április 23., Béla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Növekszik a dió hazai termőterülete

A 2017-es 7 ezer hektáros diótermő-terület várhatóan tovább növekszik: a KSH által gyűjtött információk szerint ugyanis a következő öt évben 300 hektár kivágását, és 1700 hektár telepítését tervezik. A tavalyi termés ugyanakkor jelentősen elmaradt az átlagostól.

A legfrissebb gyümölcsültetvény-összeírás szerint a dióültetvények területe 7 ezer hektár volt 2017-ben – idézte a KSH adatait az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).

Ezzel a dió az alma, valamint a meggy után a harmadik legnagyobb területet foglalja el, az összes gyümölcstermő terület 9,5 százalékán termesztik.

Legnagyobb termőterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található (2905 hektár), és jelentős területet tesz ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében is.

A Bocskai Növénytermesztési Kft. szegegyházi határban lévő, 5,5 hektáros, 7 éves ültetvényében kézi és gépi technikával metszik a diófákat 2019. február 20-án
Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Magyarországon a diótermés az 1990-es évek közepén 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 2017-ben csaknem 7,9 ezer tonna volt.

Tavaly a májusi nedves időjárás nem kedvezett a diónak, majd a csapadékmentes nyár, valamint a nyugati dióburok-fúrólégy is nehezítette a termelők dolgát. A szakértők szerint 20-30 százalékkal csökkenhetett a termés.

Az összeírás adatai szerint a dió termesztési területének 24 százaléka állt ökológiai gazdálkodás alatt 2017-ben. A következő öt évben tervezett kivágásra (0,3 ezer hektár) és telepítésre (1,7 ezer hektár) vonatkozó információk alapján a dió területében növekedés várható. A változó éghajlati viszonyok miatt a gyümölcstermesztésben is egyre nő az öntözés jelentősége, ugyanakkor a hazai dióültetvények 21,5 százaléka öntözhető, aminek 33 százalékát használták ki a termelők 2017-ben.

A világtermelés csaknem felét Kína adja, a legnagyobb dióexportőr a világon az Amerikai Egyesült Államok, míg a legnagyobb dióimportőr az EU.

Európában a dió ültetvényfelülete az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt. Az unió legnagyobb diótermelője, egyben a közösség legjelentősebb héjasdió-exportőre Franciaország.

Neked ajánljuk
Zöld védelem a bogyós gyümölcsöknek Nagy a baj az Alföldön az aszály miatt Megölik a szarvasmarhákat a szélerőművek? Faölelési rekord született az erdők világnapján Porzanak a hazai szikes-tavak
Tovább a forrásra: szuperfarm.hu
Vissza
Hírfolyam