2019. december 14., Szilárda
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Küzdelem az illegális fakitermelés ellen

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyag-kereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon. A hatóság éves tájékoztatási kötelezettségének eleget téve mostantól a hivatal honlapján is elérhetők a 2018-ban folytatott ellenőrzések számadatai és azok szöveges elemzése.

Az utóbbi évek tendenciáit figyelembe véve Európa-szerte egyre nagyobb az igény a fára mint tüzelő- és nyersanyagra. Ezzel együtt sajnos az illegális fakitermelés és kereskedelem is folyamatosan veszélyezteti a fával borított területek fenntartható hasznosítását. A társhatósággal együttes, tudatos fellépésnek köszönhetően azonban egyre inkább érzékelhető a visszaélések megfékezése.

A Nébih elkészítette és a honlapján közzétette a faanyag-kereskedelmi lánc 2018. évi ellenőrzésének összefoglaló eredményeit. Ugyanezen a felületen megyei bontásban megtekinthetők az ország területére vonatkozó, előző évi statisztikai adatok az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatosan.

Ezekből látható, hogy 2018-ban a Nébih által elvégzett vizsgálatok száma több mint 80%-kal emelkedett az előző évihez képest, amelynek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott, illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese (mintegy 130 kamionnyi fa) lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára emelkedtek. Említést érdemel továbbá, hogy 2018-ban a Nébih szakemberei – a megfelelő tájékoztatás érdekében – csaknem 2500 telefonhívást fogadtak, és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

Fotó: pixabay.com

A 2018. évi elemzést tartalmazó dokumentum a megelőző évek összefoglalóival azonos szerkezetben és elkészítési módszerrel készült. Mindez lehetővé teszi, hogy a későbbiekben összegyűlő adatok összevethetők legyenek, majd egyértelműen láthatóvá váljanak azon folyamatok, amelyek ismeretében az ellenőrzések hatékonysága tovább fokozható.

Ön is hozzájárulhat a Nébih eredményes hatósági ellenőrzéseihez. Kérjük, amennyiben gyanús vagy illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységet észlel, haladéktalanul jelezze azt az eutr@nebih.gov.hu e-mail-címen!

Neked ajánljuk
Kampány indul az illegális hulladékégetés ellen Videón Alaszka fél évszázados jégolvadása Több ezren tüntettek Sydney-ben a klímaváltozás és a bozóttüzek miatt Nem csak karácsonykor kellene halat ennünk Állatok karácsonya a Budakeszi Vadasparkban
Tovább a forrásra: nebih.hu
Vissza
Hírfolyam