2019. július 18., Frigyes
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Zuhé helyett napra és szélre ácsingóznak

Augusztus elsejére végezhetnek a búza aratásával, ha nem esik az eső. Szélben és nagy melegben tíz nap alatt befejeződhetne a búza aratása, azonban ez az esők miatt biztosan nem így lesz.

Minderről Vancsura József, a Magyar Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke beszélt az InfoRádiónak. A szakember arra számít, hogy miután az aratás minden évben augusztus 1-jére befejeződik, ez idén sem lesz másképp.

Mennyiségileg gyenge-közepes termés várható, a minősége azonban jobb lehet, mint az elmúlt esztendőkben

– tette hozzá a tiszteletbeli elnök. Bíznak benne, hogy nem lesz már nagyobb eső az aratás alatt, ami kimosná a sikért a kalászból, így jó minőségű lehet a búza.

Aratják a búzát Hajdúszoboszló határában
Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Pár nap alatt ismét leesett 10-20 milliméter csapadék szinte az egész országban, emiatt a hétvége után leállt az aratás, és két nap kihagyás után indulhatott újra azokon a területeken, ahol a gabona megfelelő módon megszáradt. Ezt követően tudják ugyanis a kombájnok kicsépelni a gabonát, hogy aztán a magtárakba kerülhessenek.

A nagy aszály után érkező sok eső miatt a búza a déli megyékben sarjúkalászokat, oldalkalászokat hozott, amelyeken a szemek később érnek be. Ez egy ideig fejtörést okozott a gazdáknak, de a nagy meleg miatt végül ezek is időben beértek, és betakarításra alkalmassá vált a búzatábla. Ez a folyamat fog lezajlani az északi megyékben is – magyarázta Vancsura József.

Neked ajánljuk
Vége a magyar málnának – bekövetkezett, amitől sokan tartottak 500 ehető növény is megterem az erdőkertekben (videóval) Diákok idegenelik a búzát a vetőmagültetvényeken (képgaléria) Lehet, hogy túlzásba visszük a mosást? Görögországban jó fogás a hulladék
Tovább a forrásra: infostart.hu
Vissza
Hírfolyam