2019. október 20., Vendel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Méhekre káros rovarirtót engedélyeztek

A sulfoxaflor nevű neonicotinoidalapú rovarirtót egyszer már – 2015-ben – kivonták a forgalomból, mert bizonyítottan méhek, sőt, egész méhkolóniák tömeges pusztulásához vezetett. Az amerikai Agriscience vállalat növényvédő szerének újbóli bevezetése ellen a méhészeken túl az amerikai gazdák jó része is tiltakozott.

2015-ben – miután méhészek több csoportja indított pert – szövetségi bíróság mondta ki a veszélyes szer alkalmazásának, illetve forgalmazásának tilalmát, mondván, hogy a vegyszer forgalomba hozatalát megfelelő vizsgálatok hiányában és téves adatok alapján engedélyezték.

Alexandra Dapolito Dunn, az EPA igazgatóhelyettese azt mondta: új kísérleti eredmények és elemzések azt bizonyítják, hogy a vitatott rovarirtó csak a méhek elhanyagolható nagyságú csoportjára lehet veszélyes. Dunn ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hivatal új – kötelezően betartandó – használati utasítást is kiadott, mely szerint

a sulfoxaflort nem szabad virágzásban lévő gyümölcsfákra vagy magvas növényekre permetezni, így a virágra repülő méhállomány is kevésbé sérülhet.

Fotó: pixabay.com

Az EPA tisztségviselője a növénytermesztők számára „fontos és nagyon hatékony” rovarirtónak nevezte a vegyszert. Ugyanakkor Michele Colopy, az egyik méhészszervezet vezetője elutasította az érvelést, és megismételte, hogy

a neonicotinoidalapú vegyszer változatlanul veszélyes a méhkolóniákra.

Lori Ann Burd, a Biodiverzitás Központ nevű környezetvédelmi szervezet igazgatója felelőtlennek nevezte az EPA döntését. Eddig még egyetlen szervezet vagy csoport sem jelezte, hogy bíróságon támadná meg a környezetvédelmi hivatal döntését.

Neked ajánljuk
Fekete év a 2019-es az európai méhészek számára A Föld egyik legfontosabb élőlénye mobiltelefonoktól is pusztul? A „halálból” visszatért korallokat fedeztek fel a Földközi-tengerben A Coca-Cola is papírpalackokkal kísérletezik Egyre több az illegális hulladék Pécsen
Tovább a forrásra: bama.hu
Vissza
Hírfolyam