2020. június 3., Klotild
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Falvakat esznek a városok

„Ahogy pirkadni kezd, a falvak életjelet adnak, a Nappal ébrednek, miközben a város épp akkor szenderül bele a bódulatba. Más az értékrend, miképp más az életvitel is. Az egyik »kihalás közeli«, a másik »túlszaporodott«”.

Varga Tibor, a magyarmezogazdasag.hu kollégája havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató, elgondolkodtató írással. Ezúttal kicsit komolyabb hangvételben. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.

Suttog a mező, és az erdő sóhajai is egyre erőtlenebbek. Az éj lassan levetette magát, és az alkonyattal titkok merészkedtek elő a sötétből. Titkok, melyeket emberi szem nem lát, és amit hall, az az ismeretlen ébresztette bizonytalanság.

Falvak szemei csillannak fel elvétve a dombok között, magánytól gyötört házak, hideg istállók. Lassan valamennyien az elhagyatottság martalékaivá válnak.

Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Lokálpatrióta öregek maradtak csupán hírmondónak, őket már nem hajtja a vágy, az inger vagy a pezsgés, ők még megélik az általuk lelassult világ kiváltságos örömeit az emlékek útján, mialatt látják elkallódni az emberség jelentőségét.

Eközben a városokban tombol az élet, zaj zajt követ, kavarog a világ. A forgatag vákuumként szippantja be az embert, miképp az impulzusok lüktetése sem hagy nyugodalmat. Egy szobában négyen, egy lakásban heten, egy emeleten százan. Tömeg. Fojtogató zsúfoltság, emberhullám, mélyvíz, ki kell gombolni az ingnyakat, ezt lassan nem lehet kibírni, elfogy a levegő, fullasztó város. És mégis, az ellentétek vonzzák egymást, pedig itt nincs is ellentét, esetleg magában a gondolatban, hogyan lehet a nyugalmat felváltani fulladással – ellentmondás.

A város, mint a mágnes, vonzza az embert, egybegyűjti, és ebben a gyűjtőjegytömbben lyukadunk ki valamennyien: a stressz, az időhiány, a kapkodás lyukasztóinak kezelésében.

Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Majd egy bagoly suhan el hangtalan a templomtorony tetejéről, onnan kémleli a csönd oltalmában meghúzódó rágcsálót, de ma már jól lakott, és amúgy is, mértéktartás. A cserepekről visszaverődő csillagfényben látni, amint a tavasz belehel a piciny utcákba, megmozdulnak a lombok, de nem süvít, annál tapintatosabb, csak halkan lengedez, hogy senkit fel ne keltsen, hisz’ a táj már nyugovóra tért.

Varga Tibor tárcanovellája itt olvasható tovább.

Neked ajánljuk
Népszerűbb a magyar élelmiszer: többen fordultak a hazai termelőkhöz a járvány alatt Több hónap csapadéka hiányzik a föld termőrétegéből Elhagyatott magyarországi falvak (videók) Értékőrzők – Találkozás Szabó Györggyel, a bükki füvesemberrel Az EU eurómilliárdokkal támogatná a zöldebb közlekedést
Tovább a forrásra: magyarmezogazdasag.hu
Vissza
Hírfolyam