2022. augusztus 15., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Disznók és tehenek érzelmeit vették górcső alá

Mesterséges intelligenciával elemzik az állatok mimikáját és mozgását, hogy kimutassák, mikor boldogok vagy szomorúak, agresszívek vagy izgatottak. A holland Wageningeni Egyetem kutatói és fejlesztői abban bíznak, hogy ezzel a technológiával javítani tudnak az állatok életminőségén.

A WUR Wolf elnevezésű rendszer több tíz­ezer szarvasmarháról és sertésről készített fényképet hasonlít össze, a világ minden részéből. A felvételeket, az állatok mért fiziológiai állapotát és a felvétel körülményeit – például hogy mikor készült, a legutóbbi etetés ideje, egyedül vagy társai között volt-e az állat – mind betáplálják a programba, és levonják a részletes adatokból az állatok érzelmi állapotára vonatkozó következtetéseket – számolt be a kutatásról a magyarmezogazdasag.hu.

Fotó: Biorxiv

Eddig 13 „érzelmet” azonosított a rendszer az állatok viselkedésében, főként a tehenek és sertések fülének és szemének a mozgása, valamint testbeszédük alapján, a mimikájuk pedig kilenc különböző (például pozitív, negatív, izgatott, agresszív, ellazult stb.) érzelmi állapottal áll összefüggésben.

Neked ajánljuk
Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre Több mint 1500 zsák szemét gyűjt össze a III. Tisza-tavi PET Kupán Űrbéli buborékfelhőt vetnének be a felmelegedés ellen az MIT tudósai Péntek Csaba: A hamburgered ára A siker titka vidéken, 20. rész – Keresztyén manufaktúra (videó)
Tovább a forrásra: magyarmezogazdasag.hu
Vissza
Hírfolyam