2022. január 17., Antal, Antónia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Terménynapokat rendeznek a hétvégén Ópusztaszeren

Pénteken a gabonafeldolgozás és a kenyérsütés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, szombaton pedig kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb görögdinnye súlyát.

Pénteken a skanzenben, a szeged-alsóvárosi portán kézműves játszóház várja a családokat, a makói parasztházban pedig terményvetélkedőt tartanak. A látogatók feladata lesz többek között felismerni a betakarított gabonaféléket, és kitalálni, mennyit nyom egy búza- vagy rozsszem.

Az udvaron bemutatják, hogyan zajlott egykor a kézi malmos őrlés, a munkába a vendégek is bekapcsolódhatnak.

A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben ki-ki megtanulhatja, hogy miként készíthető és tartható életben a kovász, az otthoni kenyérsütésre készülők pedig egy indulókészletet is hazavihetnek.

Természetesen a kenyérsütés sem maradhat ki a programok közül, az olvasókör udvarán a kemencében készülnek majd a friss, ropogós cipók.

Fotó: opusztaszer.hu

A magyar mezőgazdaságban az 1920-as és 1950-es évek között általánosan használt erőgépek voltak a Hofherr-traktorok. Pénteken egy ilyet mutatnak be a malom mellett.
Szombaton a görögdinnye kap főszerepet az emlékparkban, ahova a Magyar Dinnyetermesztők Egyesületétől öt mázsa mézédes gyümölcs érkezik.

Déltől dinnyeszobrász kápráztatja el a látogatókat, a vendégek hagyományos 19. századi népi viseleteket próbálhatnak föl a skanzenben, bekapcsolódhatnak a Kőrös Kamara Táncegyüttes bemutatójába, a községházánál pedig a Barboncás Társulat bábelőadása szórakoztatja az egybegyűlteket.

Kora délután dinnyesúlysaccoló versenyt rendeznek, kiderül, ki tudja ránézésre legpontosabban meghatározni a tömegét egy méretes gyümölcsnek, amit a megmérettetést követően az egybegyűltek meg is kóstolhatnak.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Neked ajánljuk
A siker titka vidéken, 8. rész – Bevásárlóközösség – You Tyúk (videó) A siker titka vidéken, 9. rész – Hékás – tanyasi finomságok (videó) Ember- és környezetkímélő kertművelés dr. Gyulai Iván tanításai alapján Még az Antarktiszra is eljutnak invazív fajok a világ minden tájáról 2022-ben is indul a Közös jövőnk környezetvédelmi verseny
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam