2018. május 26., Evelin, Fülöp
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Az olajkorszak finanszírozásában valami véget ér

2019 után a Világbank nem finanszírozza többé az olaj- és gázkutatást, illetve -kitermelést – jelentette be a bank a klímaváltozás okozta fenyegetésre hivatkozva a párizsi klímacsúcson. Nem sokkal korábban a Bank of England vezetője azt mondta, új globális kezdeményezést indítanak, amelynek keretében az önkéntesen csatlakozó vállalatok pénzügyi jelentéseikben külön kitérnek majd a globális felmelegedésnek való közvetlen és közvetett kitettségükre.

A Világbank a párizsi One Planet Summit című klímakonferencián jelentette be, hogy két éven belül véget vet az olaj- és gázkitermelés pénzügyi támogatásának.

Miután 2010-ben már felfüggesztette a széntüzelésű erőművek fejlesztésének hitelezését, a pénzintézet továbbra is jelentős nyomás alatt állt különféle lobbi- és zöld szervezetek részéről, hogy az olaj- és gázszektorban is tegye meg ugyanezt a lépést. A bank évente körülbelül 1 milliárd dollárnyi hitelt helyez ki a feltörekvő országokban ezen a területen.

A lépést egyértelműen a klímaváltozással indokolta a bank.

A Világbank bejelentése azt követően történt meg, hogy a Bank of England elnöke, Mark Carney közölte, 237, összességében 6300 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező vállalat támogatásával új globális kezdeményezést indítanak azért, hogy elősegítsék az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megteremtését.

A kezdeményezés mellett a harminc, globális rendszerszinten jelentős bankból húsz kötelezte el magát, de vezető építőipari, szállítási, kereskedelmi, bányászati és energiacégek is csatlakoztak.

Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
„Klímatudatos Budapest”: pályázat általános iskolás gyermekek részére Franciaország 2021-ig leállítja a széntüzelésű erőműveit (Mac)mentő? Az Apple forradalmasítaná az alumíniumgyártást 11 000 éve nem volt ilyen nagy a felmelegedés 13 európai város légszennyezettségét pontozta a Greenpeace