2018. július 16., Valter
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Vége a napelem-forradalomnak?

A kormány módosította a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételéről szóló rendeletét, így ezentúl a cégeknek mindössze 5 napjuk marad majd arra, hogy a kis méretű erőművek építésére beadják a kérelmüket. A MANAP Iparági Egyesület szerint a váratlan lépés rendkívül hátrányosan érinti a szektor vállalkozásait, mert kiszámíthatatlanságot idéz elő a a megújulók eddig perspektivikusan fejlődő piacán. 

A több év alatt, az illetékes minisztérium (NFM), a szabályozó hatóság (MEKH), a szakértők és a piaci szereplők közös munkájával elkészült, majd az Európai Bizottság jóváhagyásával 2017 októberében indult, a korábbi KÁT (Kötelező Átvételi Tarifa) rendszernél szigorúbb feltételekhez kötött METáR (Megújuló Energiák Támogatási Rendszere) szabályozásában a kormány 2018. április 20-án hozott rendeletével egyetlen bekezdéssel ellehetetlenítette az 500 kW alatti megújuló energiát hasznosító kiserőművek létesítését – írja a piacesprofit.hu. 

A 81/2018. (IV. 20.) kormányrendelet ugyanis mindössze 5 napot hagyott arra, hogy a pályázók kérelmeiket beadhassák, miközben korábban nem szerepelt határidő a rendeletben.

A határidő lerövidítése tragikus következményekkel jár, hiszen korábban a kérelmek 2017 közepétől folyamatosan benyújthatók voltak, és egy ilyen kérelem előkészítése jellemzően 6-12 hónapig tart.

„Amikor 2017 októberében véglegessé vált a szabályozás, és megjelent a kormányrendelet, úgy véltük, hogy egy jelentős, 10 éves fejlődés előtt állunk, aminek volumene ugyan a korábbi elképzelésekhez képest szerényebbnek tűnt, de mégis hosszú távú, stabil hátteret biztosított (volna) a kiserőművi fejlesztésekhez. Annak örültünk, hogy az új rendszer a kivitelezői és a villamosenergia-termelői oldalon egyaránt megalapozza a régióban jelentős lemaradásban lévő szektor, a többségében magyar kis- és középvállalatok hosszú távú fejlődését és a megújuló, ezen belül is a napenergia-hasznosítás további elterjedését” – mondta Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.

Vége a napelem-forradalomnak Fotó: Pixabay

Ha a szabályozás rövid időn belül nem változik visszájára, akkor nem várható el, hogy a megújulóenergia-szektor vállalkozásai komoly terveket szőjenek.

A MANAP állásfoglalása szerint a helyzet azért is kritikus, mert a megújuló energiaforrások hasznosítására vonatkozó tervek és vállalások – eddig úgy tűnt, hogy – jelentősen alapoztak volna napenergiára.

Már mi is beszámoltunk a nagy napelemes agrárprogramról, ami kiegészítő lehetőségnek örvendetes lenne, de a megújuló villamosenergia-termelők fejlődését is biztosító METáR/KÁT nélkül csak egy adminisztratív félmegoldást jelent a magyar napenergia-szektor jövője szempontjából, függetlenül a program esetleges méretétől.

Nincs idő a folyamatban lévő ügyek lezárására 

Az új METáR/KÁT rendszert látszólagosan túligényelték, ugyanakkor a pozitívan elbírált, nem hiányos kérelmek aránya mindössze 10 százalék, a rendelkezésre álló 2017–2018-as büdzsé arányában pedig 30 százalék alatt van. A hiánypótlásokat a megadott határidővel várhatóan az igénylők közül nagyon kevesen fogják tudni teljesíteni, így a szektornak több százmilliós, akár milliárdos kára is keletkezik.

Neked ajánljuk
Franciaország 2021-ig leállítja a széntüzelésű erőműveit (Mac)mentő? Az Apple forradalmasítaná az alumíniumgyártást 2017 a megújuló energia éve volt 2022-ig változatlan marad a szén iránti kereslet 3 az 1-ben: napelem, tévé és ablak
Tovább a forrásra: piacesprofit.hu
Vissza
Hírfolyam