2018. november 21., Olivér
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

(Mac)mentő? Az Apple forradalmasítaná az alumíniumgyártást

Az alumínium az Apple több termékének is kiemelt alkotórésze, ám az anyagot 1886 óta változatlanul, környezetszennyező módon állítják elő. Mindez most megváltozhat: a vállalat ugyanis összeállt az Alcoával és a Rio Tintóval, hogy üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül állítsanak elő alumíniumot. 

Az Apple részvétele a projektben egészen 2015-ig nyúlik vissza, a társaság mérnökei akkor a tisztább, környezetbarát alumíniumgyártás lehetőségeit térképezték fel, majd miután az alumínium-iparág meghatározó szereplői mellett független laboratóriumok és startupok képviselőivel is találkoztak, a választ végül az amerikai alumíniumgyártónál, az Alcoánál találták meg.

Az Alcoa által kidolgozott új gyártási folyamatban az alumínium előállítása során a szenet más anyaggal helyettesítik, a folyamat során pedig szén-dioxid helyett oxigén keletkezik,

azonban az új eljárás gyors megvalósítása érdekében az Alcoának partnerre volt szüksége.

Az Apple forradalmasítaná az alumíniumgyártást Fotó: Apple

Az Apple üzletfejlesztési szakértői a Rio Tintót választották, miután a cég globális jelenléte mellett átfogó tapasztalattal rendelkezett az alumíniumolvasztási technológiák fejlesztésében és a nemzetközi kereskedelemben is. Az Alcoa és a Rio Tinto Elysis néven közös vállalatot alapított, és a cégek közösen fejlesztik tovább a technológiát, amelyhez az Apple a későbbiekben technikai támogatást nyújt.

A fenntarthatóság egyébként egyre fontosabb az Apple számára: nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy a társaság már világszerte megújuló energiával működteti a létesítményeit. 

Neked ajánljuk
Egyre több napelemes földje van az Apple-nek Hazánkat is elérte a napelemláz Plazmalövő vadászműhold szabadíthat meg minket az űrszeméttől Több emelet magas hullámok pusztítottak Tenerifén WC-világnap: a szennyvízkezelést nem szabad félvállról venni
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam