2018. augusztus 17., Jácint
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Mélyül az energiaválság a Balkánon

A szegényebb balkáni országok számára a jelentősebb nap- és szélenergia-termelő kapacitások egyelőre elérhetetlen álomnak tűnnek. A diverzifikált kapacitások drasztikus bővülése hiányában a régió a 2030-as évek elejére nettó áramimportőrré válhat, ez pedig befolyásolná az integrált magyar piac helyzetét is. 

Bulgária, mint az EU legszegényebb és leginkább üvegházgáz-intenzív tagja jelentős haladást ért el a megújuló energia célok elérése felé. Ennek azonban nagy ára van: a megújuló energia támogatása jelentős tételként járul hozzá a fogyasztók villanyszámlájához, ráadásul az ország a 2020-as megújulós cél elérése érdekében vélemények szerint éppen a rendszer fenntarthatóságát áldozta fel. Most az ország a megoldást részben az atomenergiában látja. 

A fő akadályt az erőmű kivitelezésében a finanszírozás jelenti. A kormány fix tarifás áramvásárlási szerződéssel (PPA), vagy az úgynevezett különbözeten alapuló ügylet (CFD) keretében vonna be befektetőket a projektbe.

A brit Hinkley Point atomerőmű esetében a brit kormánynak 92,5 font/megawattóra kötési ár 35 éven keresztüli fizetéséről kellett megállapodnia (ami az inflációval még magasabb lehet). Érthető módon Szófia egyik költséges opció iránt sem mutat kitörő lelkesedést. Egy másik lehetőséget jelentene Bulgária számára a magyarországi Paks 2 projekthez hasonló államközi hitel – írja a bne Intellinews nyomán a portfolio.hu. 

Áramhiány fenyeget: mélyül az energiaválság a Balkánon
Fotó: Pexels

A New Nuclear Watch Institute (NNWI) jelentése szerint a Belene projekt 2027-ig való befejezése, illetve a magyarországi és romániai atomerőmű-fejlesztések révén az áramhiányos állapot legalább 2030-ig elodázható lenne Délkelet-Európában. 

Az energiaszektor körül a Nyugat-Balkánon is nagy a bizonytalanság. Még Szerbia és Montenegro, az EU-csatlakozási törekvések éllovasai energiaellátása is gyengén diverzifikált és magas szén-dioxid-kibocsátású. Montenegro a villamos energia igénye harmadát egyetlen, 40 éves szénerőművel fedezi, a fennmaradó részt zömmel vízerőművek elégítik ki. 

Albániában például, amely csaknem 100 százalékban vízerőművekkel oldja meg energiaellátását, a 2017-es nyári aszály drámai helyzetet idézett elő. 

A vízenergia-termelő kapacitások valószínűleg tovább nem bővíthetők, a földgáz szerepének növelése geopolitikai kockázatok miatt kérdéses, a megújulókat és a nukleáris energiaforrások terjedését pedig financiális okok gátolják. 

Neked ajánljuk
Új típusú atomreaktorok gyártásába kezdtek Kínában Paks: szükséges az üzemidő meghosszabbítása Biztonságosak és gazdaságosak lesznek az új paksi blokkok A szárazság a régészek kezére játszott Nagy-Britanniában Jóval magasabb a Déli-óceán szén-dioxid-kibocsátása, mint azt eddig gondolták
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam