2018. december 13., Luca, Otília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A Samsung is elkötelezte magát a tiszta energia mellett

A Greenpeace kampányának köszönhetően a Samsung Electronics bejelentette, vállalja, hogy 2020-ra 100 százalékban megújuló energiaforrásokra áll át az Egyesült Államokban, Európában és Kínában. Az elköteleződés így a Jászfényszarun található magyarországi gyárat is érinti.

Az elmúlt egy évben a Greenpeace azért kampányolt, hogy a Samsung sürgősen tűzzön ki konkrét megújulós célokat a saját tevékenységeire és a beszállítói láncára egyaránt. Az ázsiai elektronikai gyártó cégek közül a Samsung az első, akit sikerült rávenni a változtatásra. 

„A Samsung bejelentése komoly előrelépés a megújulókon alapuló jövőt építő mozgalom számára. Ha a vállalat következetesen véghezviszi a tervet, azzal csatlakozik a többi olyan innovatív, vezető üzleti szereplőhöz, akik felismerik az éghajlati válság sürgetését, és megmutatják, hogy lehetséges tenni egy élhetőbb jövőért – Magyarországon, Európában és a világ többi részén egyaránt” – mondta Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse.

A Samsung is elkötelezte magát a 100 százalékban megújuló energia mellett Fotó: Mike Schmidt/Greenpeace

A Samsung a következőket vállalja, hogy: 

  • 100 százalékban megújuló energiára áll át az Egyesült Államokban, Európában és Kínában – itt található a vállalat 38 globális gyára, irodája és más létesítménye közül 17.
  • Csatlakozik a Carbon Disclosure Project (CDP) beszállítólánc-programjához,  amely segít beazonosítani és kezelni az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat – és ennek révén intézkedéseket tesz a beszállítói láncát illetően is.
  • Nap- és geotermikus energiával látja el a fő félvezetőgyárait a dél-koreai Kjonggi tartományban.

Hamarosan megjelenik a Samsung Electronics fenntarthatósági jelentése is, amely további részleteket mutat be a vállalással és a tervezett lépésekkel kapcsolatban.

A multinacionális vállalat teljes energiaigényének (amely 2016-ban 16 000 GWh-t tett ki) jelenleg mindössze 1 százalékát fedezik megújulók. 

Neked ajánljuk
Spanyolország teljesen átállna a megújuló energiaforrásokra Hazánkat is eláraszthatják a napelemek Greenpeace-aktivisták tiltakozó akciót tartottak egy lengyel szénerőmű hűtőtornyának tetején Rákkeltő anyagot találtak a pestszentimrei kutakban Adventi geotúra, csillagles és karácsonyi kézműveskedés
Tovább a forrásra: greepeace.org
Vissza
Hírfolyam