2018. augusztus 20., István
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Energiabiztonság is kellene a klímakatasztrófa megelőzéséhez

Tavaly összességében 2 százalékkal volt kevesebb a globális energiaszektorba áramló beruházások értéke éves összevetésben. Ezzel már egymás után a harmadik évben csökken a területre érkező invesztíció összege, ami figyelmeztető lehet az energiabiztonság és a klímaváltozás tekintetében is. 

Nem szabad szemet hunyni afelett, hogy a Nemzetköz Energiaügynökség (IEA) adatai szerint 2017-ben összességében 1800 milliárd dollárnak megfelelő értékű beruházás valósult meg világszerte az energiaágazatban, azaz 2 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban.

Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója szerint a beruházások 40 százalékát állami tulajdonú vállalkozások valósították meg, ezzel együtt

 az energiaszektorba érkező befektetések továbbra sem tűnnek elégségesnek az energiabiztonság, a klímaváltozás és a levegőminőség szempontjából, így egyelőre továbbra sem látszik biztosítottnak a tiszta energiaforrásokra való áttérés érdekében szükségesnek tartott technológiai áttérés.

A villamos energia területén történt beruházások is csökkentek Fotó: Pexels

A villamosenergia-szektor 2017-ben 750 milliárd dollárnyi beruházást vonzott, 5 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban. Míg az erőművi beruházások élesen, 10 százalékkal csökkentek, a villamosenergia-hálózatba áramló befektetések összege ha csak kismértékben, 1 százalékkal is, de történelmi csúcsra, 300 milliárd dollárra nőtt. Az erőművi beruházások területén tapasztalható zuhanás jelentős része a kínai és indiai szénerőművekhez kötődik, miközben a gáztüzelésűerőmű-beruházások 40 százalékkal bővültek.

A nap- és szélenergia-beruházások értéke továbbra is emelkedett, viszont a másik két zéróemissziós energiaforrás, a víz- és nukleáris energia területén csökkenés volt tapasztalható.

A villamosenergia-termelés területén látható csökkenést ugyanakkor jelentősen árnyalja, hogy az energiahatékonyság javítását célzó beruházások értéke tovább emelkedett 2017-ben, 3 százalékkal 236 milliárd dollárra. Az IEA kiemelte, hogy e téren is lassulás tapasztalható, nem kis részben a konkrét energiahatékonysági politikai intézkedések alkalmazásának hiánya miatt.

Neked ajánljuk
Emelkedett az energiaipar szén-dioxid-kibocsátása Zöld alma: már száz százalékban megújuló energiaforrásokkal üzemel az Apple 2022-ig változatlan marad a szén iránti kereslet A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az éghajlat írja a történelmet Cipzáras cifraságok
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam