2018. december 11., Árpád
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Több ezer brit templom állt át megújuló energiaforrásra

Több mint 5500 brit templom döntött úgy, hogy megújuló energiaforrásból fedezi energiaszükségletét, hogy segítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. A templomok villanyszámlája átlagosan évi ezer font, az átállással azonban több mint 5 millió font értékű fosszilis energiát spórolhatnak meg. 

Az egyházi vezetők azt szeretnék elérni, hogy sokan kövessék a példájukat. 

„Az éghajlatváltozás korunk egyik nagy erkölcsi problémája, amely a szegényeket sújtja leginkább”

– fogalmaztak a The Guardian jelentése szerint.

Az anglikán egyház, a katolikus egyház, a baptisták, a metodisták, a kvékerek és az Üdvhadsereg imahelyei álltak át száz százalékban megújuló energiaforrásokra.

Salisbury püspöke és az anglikán egyház környezetvédelemért felelős legmagasabb rangú tagja, Nicholas Holtam fantasztikusnak nevezte, hogy a templomok is kiveszik a részüket a környezetre nehezedő terhek csökkentéséből.

A yorki katedrális is megújuló energiaforrásra váltott Fotó: Wikimedia

Rowan Williams egykori canterburyi érsek, az anglikán egyház előző vallási főméltósága pedig azt mondta, az egyház úgy döntött, eladja részesedéseit a fosszilis energetikai cégekben, amelyek nem tartják be a párizsi egyezményben foglalt célokat. A projektet kezelő szervezetek egyike, a Christian Aid elnökeként egyúttal sürgette a kormányt, tűzze ki célul, hogy az Egyesült Királyság 2050-re váljon zéró kibocsátóvá.

Neked ajánljuk
Az USA a kibocsátáscsökkentés éllovasa A légszennyezettség miatt több mint egymillióan haltak meg tavaly Indiában Megállapodtak: kevesebb kőolajat termelnek januártól Az üzemanyag, amely kivonja a szén-dioxidot a levegőből Nincs klímaváltozás? A hollandoknak lenne ehhez egy-két szavuk
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam